Foci

Xavi döntött a jövőjéről

Xavi (Array)
Xavi (Array)

Bejelentette távozását Xavi, az FC Barcelona világ- és Európa-bajnok futballistája.

A csütörtöki sajtótájékoztatón a 35 éves középpályás megerősítette, hogy kétéves szerződést kötött egykori válogatottbeli csapattársa, Raúl korábbi klubjával, a katari al-Szaddal, ahol sajtóhírek szerint idényenként 10 millió eurót (3 milliárd 70 millió forint) keres majd. Emellett – amint arról ügynöke, Ivan Corretja korábban nyilatkozott – a dohai Aspire sportakadémia munkájában is részt vesz, illetve ő lesz a 2022-es katari világbajnokság egyik nagykövete.

“Játszani akartam még, képes vagyok a jó teljesítményre, még ha egy alacsonyabb színvonalú ligában is” – nyilatkozta a játékmester. Hozzátette, szeretne történelmet írni a katalán együttessel még a szezon végén.


Fotó: Europress Fotóügynökség

“Nem is kívánhattam volna jobb karriert” – jegyezte meg Xavi, aki tervei szerint egyszer majd vissza is tér szeretett klubjához.

A világ- és kétszeres Európa-bajnok Xavi háromszor nyerte meg a Bajnokok Ligáját a katalán együttessel, a spanyol bajnokságban pedig – az idei sikert is beleszámítva – nyolc alkalommal végzett az élen. Eddig 23 trófeát nyert az együttessel, s még kettő elhódítására van lehetősége a Barcelonával, amely május 30-án az Athletic Bilbaóval találkozik a Spanyol Kupa fináléjában, míg június 6-án a Juventus ellen lép pályára a BL-döntőben.

A középpályás 133 mérkőzésen szerepelt a spanyol válogatottban, és kereken 100 alkalommal hagyta el győztesen a gyepet, négy vb-n és három Eb-n vett részt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik