Foci

Csütörtökön bejelentik Xavi távozását

Xavi (Array)
Xavi (Array)

A tervek szerint csütörtökön jelentik be hivatalosan, hogy Xavi, a Barcelona labdarúgója nyártól a katari al-Szadd együttesében folytatja pályafutását.

A katalánok 35 éves játékosa három évre szóló szerződést kötött egykori válogatottbeli csapattársa, Raúl korábbi klubjával, sajtóinformációk szerint idényenként 10 millió euróért (hárommilliárd forint). Emellett – amint arról ügynöke, Ivan Corretja nyilatkozott – a dohai Aspire sportakadémia munkájában is részt vesz majd, illetve ő lesz a 2022-es katari világbajnokság egyik nagykövete.


A Barcelona két emblematikus középpályása közül az egyik biztosan távozik
Fotó: Europress Fotóügynökség 

A világ- és kétszeres Európa-bajnok Xavi háromszor nyerte meg a Bajnokok Ligáját a katalán együttessel, a spanyol bajnokságban pedig – az idei sikert is beleszámítva – nyolc alkalommal végzett az élen. Még két trófea elhódítására van lehetősége a Barcelonával, amely május 30-án az Athletic Bilbaóval találkozik a Spanyol Kupa fináléjában, míg június 6-án a Juventus ellen lép pályára a BL-döntőben.

A középpályás 133 mérkőzésen szerepelt a spanyol válogatottban, és kereken 100 alkalommal hagyta el győztesen a gyepet, négy vb-n és három Eb-n vett részt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik