Foci

Bitang nagy bomba és Real-siker a Bernabéuban

james rodriguez (james rodriguez)
james rodriguez (james rodriguez)

A Real Madrid könnyedén, 3-0-ra verte a vendég Almeriát, így továbbra is kép pont a Barcelona előnye.

A katalánok kedden gáláztak a Getafe ellen, így a Real Madrid számára kötelező volt a győzelem, hiszen Ronaldóék számára még mindig elérhető a bajnoki cím, bár ha a Barca ennyire jól játszik, minden egyes fordulóval egyre reménytelenebb is lesz a helyzetük.

Szerdán, az Almeria ellen természetesen meglepetés lett volna, ha a Blancók nem gyűjtik be a három pontot, hiszen a piros-fehérek a kiesés ellen menekülnek.

 Fotó: Europress Fotóügynökség

Az első etapban a hazaiak ugyan próbálkoztak, de nem sikerült a kapuba találniuk, egészen a 44. percig, ám ekkor James Rodriguez kárpótolta a nézőket a nem túl sziporkázó játékért. A kolumbiai középpályás elképesztően nagy gólt ragasztott a pipába, Rubennek esélye sem volt a védésre.

A szünet után szinte azonnal megduplázták az előnyüket a hazaiak, ám egy beadásra középen üresen érkező Ronaldo elől az egyik védő saját hálójába kotorta a játékszert, a portugál pedig látványosan nem örült ennek. A 3-0-s végeredményt Arbeloa állította be a 84. percben. A meccs krónikájához tartozik, hogy bár Martin Ödegaard leülhetett a kispadra, de a norvég tini nem kapott lehetőséget Ancelottitól.

A Real Madrid hátránya így továbbra is két pont a Barcelona mögött, vagyis semmi sincs lefutva, ám a hétvégén akár el is dőlhet a hajsza, mivel a fővárosiak Sevillába látogatnak, ez pedig közel sem lesz könnyű menet Ronaldóéknak.

SPANYOLORSZÁG, PRIMERA DIVISIÓN, 34. FORDULÓ, EREDMÉNYEK:

Real Madrid–Almería 3–0 (James Rodríguez 44., M. dos Santos 48. – öngól, Arbeloa 84.)
Villarreal–Atlético Madrid 0–1 (F. Torres 74.)
Elche–Deportivo La Coruna 4–0 (Jonathas 6., Lomban 20. – 11-esből, Pasalic 54., G. Rodrigues 91.) 
Celta Vigo–Málaga 1–0 (Nolito 89.) 
Eibar–Sevilla 1–3 (Piovaccari 51., ill. Bacca 7., 15., Reyes 64.)

A bajnokság állása:

1. Barcelona 34 27 3 4 97–19 +78 84
2. Real Madrid 34 27 1 6 102–30 +72  82
3. Atlético Madrid 34 23 6 5 65–26 +39  75
4. Sevilla 34 21 6 7 63–38 +25  69
5. Valencia 33 20 8 5 60–25 +35  68
6. Villarreal 34 14 11 9 44–31 +13  53
7. Málaga 34 13 8 13 36–40 –4  47
8. Athletic Bilbao 34 13 8 13 34–38 –4  47
9. Celta Vigo 34 12 9 13 40–38 +2  45
10. Espanyol 33 11 9 13 39–42 –3  42
11. Rayo Vallecano 33 13 2 18 38–61 –23  41
12. Real Sociedad 34 9 13 12 37–44 –7  40
13. Elche 34 10 7 17 31–57 –26  37
14. Getafe 34 10 6 18 28–52 –24  36
15. Levante 34 9 8 17 32–60 –28  35
16. Eibar 34 8 7 19 29–49 –20  31
17. Almería 34 8 7 19 29–55 –26  31
18. Deportivo La Coruna 34 6 11 17 29–56 –27  29
19. Granada 33 4 13 16 21–61 –40  25
20. Córdoba 34 3 11 20 21–53 –32  20 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik