ETO Park (eto park,)
Foci

Megmenekülhet a Győri ETO utánpótlása

A sporttörvény alapján a nehéz anyagi helyzetben lévő Győri ETO FC az alacsonyabb osztályú és utánpótláscsapatainak versenyjogát átruházhatná a vele szerződéses együttműködési viszonyban álló másik egyesületnek, ezzel megmenekülhetne az egyesület utánpótlása.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) honlapja hétfőn számolt be arról, hogy ez alapján az ETO FC Kft. a hatályos jogszabály rendelkezései szerint jogosult átadni felnőtt NB III-as és valamennyi utánpótláscsapata indulási jogát az ETO Futsal Kft.-nek, tekintettel arra, hogy a két egyesület között évek óta a sporttörvény által előírt együttműködés áll fenn. Az átadás egyik további feltétele, hogy az ETO FC Kft.-nek az átadáskor ne legyen köztartozása.

 Fotó: MTI

“A győri utánpótlásért tenni akaró szereplők ennek tiszteletben tartásával keresik a legkevesebb kárral járó megoldást, amelyhez az MLSZ a jogszabályi keretek között minden elvárható támogatást megad – olvasható az mlsz.hu-n. Amennyiben a két egyesület megfelel a jogszabályban előírt feltételeknek, akkor az utánpótláscsapatok az idei eredményeik alapján a jövőben is részt vehetnek a versenyprogramokban, az NB III-as csapat pedig az NB III-as bajnokságban – immáron az ETO Futsal Kft. felnőttcsapataként – folytathatja szereplését.”

A Győri ETO második számú együttese az NB III Nyugati csoportjának második helyén áll.

A győri klub azután került nehéz helyzetbe, hogy az egyesületet tulajdonló Quaestor Csoport egyik cége március 9-én öncsődöt jelentett. A Győri ETO FC Kft. március 13-án csődvédelmet kért. Az események hatására a csapat főszponzora, az Audi Hungaria Motor Kft. azonnali hatállyal felbontotta a klubbal kötött együttműködési megállapodását. Tarsoly Csabát, a Quaestor tulajdonosát előzetes letartóztatásba helyezték, a nyomozó hatóság megkezdte a vagyonvisszaszerzési eljárást, ennek részeként március 30-án a győri ETO Parkot és a stadiont is lefoglalta biztosítási intézkedésként.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.