Foci

A Barca behúzta a katalán derbit, Xavi félezredes lett

barcelona (barcelona)
barcelona (barcelona)

A Barcelona majdnem egy félidőt emberhátrányban focizva is legyőzte az Espanyolt.

A két barcelonai együttes összecsapása egyoldalú küzdelmet hozott, hiszen Lionel Messiék simán lefocizták ellenfelüket. Az Espanyol részéről hét közben többen is azt nyilatkozták, nem ijednek meg a sztárcsapattól, minden megtesznek majd azért, hogy legyőzzék őket, ám ebből semmi sem valósult meg.

 Fotó: Europress Fotóügynökség

Az Espanyol nem tudott felnőni a feladathoz, a Barcelona pedig már az első félidőben el is dönthette volna a mérkőzést, de “csak” kétszer találtak a hálóba: előbb Neymar, majd Messi ünnepelhetett.

A második etapban Jordi Alba nem bírt magával, pár pillanat alatt két sárgát is kapott, így az 55. percben megfogyatkoztak a vendégek, majd a létszám kiegyenlítődött a 92. percben, ám ez már nem számított, hiszen a hazaiak nagyon messze jártak még a szépítéstől is. A meccs krónikájához tartozik, hogy a csereként pályára lépő Xavi Hernandez 500. bajnoki találkozóján lépett pályára gránátvörös-kékben.

Győzelmével a Barcelona előnye öt pontra nőtt a Real Madriddal szemben.

Eredmény – Primera División, 33. forduló

Espanyol-Barcelona 0-2 (0-2)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik