Foci

Egy félidő alatt mészárolt a Bayern

Robert Lewandowski (robert lewandowski, )
Robert Lewandowski (robert lewandowski, )

A Porto méretes vereségbe szaladt bele a müncheni Allianz Arénában, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától.

A Bayern München nagyon nehéz helyzetből várhatta a kedd esti összecsapást, hisz az első meccsen 3-1-re kikapott riválisától, ráadásul Pep Guardiolának rengeteg volt a sérültje.

A bajorok már az első perctől kezdve kapujukhoz szegezték a vendégeket, az óriási nyomás pedig az első negyed óra végén góllá is érett, Thiago volt eredményes fejjel.

A folytatásban sorra jöttek a hazai gólok, Boateng, Lewandowski, Müller majd ismét a lengyel csatár talált be, így a szünetre már 5-0 állt az eredményjelzőn.

 Fotó: Europress fotóügynökség

A térfélcsere után visszavett az iramból a házigazda együttes, a portugálok viszont csak bő negyed órával a rendes játékidő előtt tudták ezt kihasználni Martinez góljával.

Martinez aztán pár perccel később nyílttá tehette volna a továbbjutás kérdését, ám mivel lövése elzúgott a kapufa mellett, Alonso pedig szabadrúgásból volt eredményes, így nem maradt esélye a Portónak a felzárkózásra.

A Bayern így 7-4-es összesítéssel jutott az elődöntőbe, ahová a keddi játéknapon még a Barcelona kvalifikálta magát.

Eredmény – Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágó:

Bayern München-Porto 6-1 (5-0)
Az első mérkőzésen: 1-3
Allianz Arena, vezeti: Atkinson (angol)

Bayern München: Neuer – Rafinha (Rode, 72.), J. Boateng, Badstuber, Bernat – Xabi Alonso, Lahm -Thiago (Dante, 90.), Götze (Weiser, 86.), T. Müller – Lewandowski. Vezetőedző: Pep Guardiola

FC Porto: Fabiano – Reyes (Ricardo, 33.), Maicon, Marcano, Martins Indi – Casemiro, Herrera, Torres – R. Quaresma (Neves, a szünetben), Brahimi (Evandro, 67.) – J. Martínez. Vezetőedző: Julen Lopetegui

Gólszerzők: Thiago (14.), Boateng (22.), Lewandowski (27., 40.), Müller (36.), Xabi Alonso (88.) illetve Jackson Martinez (74.)

Sárga lap: Badstuber (42.) illetve Herrera (34.), Martinez (39.), Ricardo (65.), Marcano (71., 87.)

Piros lap: Marcano (87.)

2. FÉLIDŐ

93. PERC: Vége, a Bayern 7-4-es összesítéssel jutott a legjobb négy közé.

91. PERC: Három minutum a ráadás.

90. PERC: Dante is pályára lép, Thiagónak ért véget a meccs.

89. PERC: Lopeteguit elküldi a kispadtól a játékvezető.

88. PERC: GÓÓÓL! Alonso ezúttal remekül találja el a játékszert állított helyzetből, Fabbianónak esélye sem volt. 6-1.

87. PERC: Marcano csúszott oda sárga lapot érően Thiagónak, ami neki már a második volt, így mehet zuhanyozni.

86. PERC: Vastaps közepette hagyja el a játékteret Götze, Weiser kap pár percet Guardiolától.

82. PERC: Alonso szabadrúgását könnyedén kifejelik a védők.

79. PERC: Lewandowski közel járt a mesterhármashoz, de bombája centikkel elkerült a kaput.

77. PERC: Martinez majdnem lőtt még egyet, de pontatlanul célzott 16 méterről.

74. PERC: GÓÓÓL! Szépít a Porto! Jackson Martinez közelről veszi be Neuer hálóját. 5-1.

72. PERC: Rafinha hagyja el a pályát, Rode veszi át a helyét.

71. PERC: Marcano taktikai szabálytalanságért sárgul be.

67. PERC: Kihasználja utolsó cserelehetőségét a Porto: Brahimi le, Evandro be.

65. PERC: Ricardónak mutatja fel a sárga kártyát a spori.

64. PERC: Újabb bajor szöglet, melynek végén Badstuber stukkol a jobb kapufa mellé.

61. PERC: Kis szögletet végez el a Bayern, de nem alakult ki komolyabb veszély belőle.

57. PERC: Xabi Alonso tekerte a felső léc fölé a lasztit szabadrúgásból.

53. PERC: Többet birtokolja a labdát a Porto, de kapura abszolút nem veszélyesek.

50. PERC: Visszavett a tempóból a játékrész elején a Bayern.

46. PERC: Csere vendég oldalon a szünetben, Neves áll be Quaresma helyére.

1. FÉLIDŐ

45+2. PERC: Vége, egy félidőnyi játék után eldőlt a továbbjutás sorsa.

45. PERC: Kettő perc a ráadás.

42. PERC: Badstuber sárgul be.

40. PERC: GÓÓÓÓL! Müller fedezte jól a labdát, majd az alapvonalról gurított Lewandowski elé, aki egy átvétel után kilőtte a hosszú alsót. 5-0.

39. PERC: Martinez esik el a büntetőterületen belül, Atkinson pedig műesésért kioszt neki egy sárgát.

36. PERC: GÓÓÓÓL! Ott a negyedik! Müller távoli lökete pattan meg Martins Indin, az elvetődő kapus pedig tehetetlen. 4-0.

34. PERC: Herrera kap sárga lapot. 

33. PERC: Máris cserél Lopetegui, Reyes helyén Ricardo folytatja.

30. PERC: Sarokrúgást végezhetett el a Porto, de továbbra sincs meg az első kapura lövésük.

27. PERC: GÓÓÓL! Gálázik a müncheni alakulat! Lahm beadásába Müller teszi bele a fejét, a tovább pattanó lasztit pedig Lewandowski bólintotta a kapuba. 3-0.

25. PERC: Tovább rohamozzák ellenfelük kapuját a bajorok, momentuma sincs Quaresmáéknak.

22. PERC: GÓÓÓL! A mérkőzés első szögletéből megduplázta előnyét a Bayern, Boateng fejelt a bal alsóba. 2-0.

21. PERC: Eljutott a Bayern kapujáig a vendég gárda, de veszélyt nem tudtak kialakítani.

18. PERC: Nagyon beszorult a Porto, mindenképp változtatniuk kell a játékfelfogásukon, ha tovább akarnak jutni.

14. PERC: GÓÓÓÓL! Bernat beadására Thiago érkezett a remekül az ötösön és a kapuba stukkolt. 1-0.

10. PERC: Elképesztő helyzet maradt ki! Müller lépett meg védője mellől, lövését a kapus hárította, a kipattanót pedig Lewandowski helyezte a kapufára.

7. PERC: Götze kap hátulról egy óriásit, de egyelőre nem veszi elő a sárga lapot a zsebéből Atkinson.

4. PERC: Már a vendégek térfelén letámadnak Guardiola fiai, a Bayern minél hamarabb labdát akar szerezni.

1. PERC: A Porto kezdte az összecsapást.

Előzetes: Josep Guardiola, a bajorok vezetőedzője változatlanul nehéz helyzetben van a csapat összeállítását illetően, Arjen Robben, David Alaba, Medhi Benatia és Javi Martínez ugyanis nem játszhat, s nagy valószínűséggel Franck Ribéry sem. A középpályás Bastian Schweinsteiger és a csapatkapitány Philipp Lahm ugyanakkor ott lehet a kezdő tizenegyben, Guardiola azonban azt mondta, senki nem tudja, mennyire nehéz a müncheniek helyzete.

“Soha életemben nem fogom elfelejteni ezeket a hónapokat, s büszke vagyok az együttesre” – nyilatkozta a katalán edző. “Kedd este a legfontosabb BL-meccs vár ránk, amit természetesen nagyon nehéz lesz megnyerni, de akkor is ez a célunk.”

A Bayernt az is sújtja, hogy Hans-Wilhelm Müller-Wohlfahrt csapatorvos csaknem 40 év után a múlt héten távozott Münchenből, döntését pedig azzal indokolta, hogy a portói vereségért “ismeretlen okból az orvosi stábot tették felelőssé”.

A Porto remek formában várja a visszavágót, ebben az idényben még nem kapott ki a BL-ben, s most 2004 után először lehet ismét elődöntős. A portugál együttes 11 évvel ezelőtt nemcsak a legjobb négyig, hanem egészen a győzelemig menetelt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik