Foci

Sterling: ilyet képtelenség kihagyni

Sterling (sterling, )
Sterling (sterling, )

A Liverpool támadója szerzett egy gólt, majd kihagyott egy kihagyhatatlant. Ettől még a Pool simán, 2-0-ra legyőzte a Newcastle Unitedet az angol labdarúgó-bajnokság 32. fordulójában. 

Sterling előbb a 9. percben remek egyéni akció végén tekert a kapu bal felső sarkába, majd feltehette volna a fejére a koronát, de ez sokkal könnyebb helyzetben nem sikerült neki. Történt, hogy az 56. percben még mindig csak 1-0-ra vezetett a hazai csapat, amikor egy jobb oldali beadást követően a “Szarkák” védője, Ryan Taylor épp Sterling elé ügyetlenkedte a labdát. Ajtó ablak – szokták erre mondani. Meglehet a támadó megijedt Tim Krul kapustól és mellé gurított…

Ha már a belső védő hibájából nem tudta a Liverpool bebiztosítani a győzelmet, Mike Williamson sietett a segítségükre. A 70. percben Joe Allentől hiába pattant a védőhöz a labda, az szerencsétlenül ért hozzá és visszapattanót pedig a walesi a kapuba vágta. 

A Liverpool ezzel megőrizte ötödik helyét, illetve négy pontra megközelítette a még Bajnokok Ligája-indulást érő negyedik pozíciót elfoglaló Manchester Cityt. A Newcastle Unitednél valami nagyon nem stimmel, mert sorozatban ötödször kaptak ki, és ezalatt csupán egyszer találtak a hálóba.

Angol bajnokság, Premier League, 32. forduló, eredmények:

FC Liverpool-Newcastle United 2-0 (1-0)(G.: Sterling 9., Allen 70.)

vasárnap játszották:

Manchester United-Manchester City 4-2 (2-1)
Queens Park Rangers-Chelsea 0-1 (0-0)

szombaton játszották:

Burnley-Arsenal 0-1 (0-1)
Sunderland-Crystal Palace 1-4 (0-0)
Southampton-Hull City 2-0 (0-0)
Tottenham Hotspur-Aston Villa 0-1 (0-1)
West Bromwich Albion-Leicester City 2-3 (2-1)
West Ham United-Stoke City 1-1 (1-0)
Swansea City-Everton 1-1 (0-1)

A bajnokság állása:

1. Chelsea 31 22 7 2 64–26 +38 73
2. Arsenal 32 20 6 6 63–32 +31  66
3. Manchester United 32 19 8 5 59–30 +29  65
4. Manchester City 32 18 7 7 65–34 +31  61
5. Liverpool 32 17 6 9 47–36 +11  57
6. Southampton 32 17 5 10 44–22 +22  56
7. Tottenham 32 16 6 10 50–46 +4  54
8. Swansea 32 13 8 11 38–40 –2  47
9. West Ham 32 11 10 11 42–40 +2  43
10. Stoke City 32 12 7 13 36–40 –4  43
11. Crystal Palace 32 11 9 12 42–43 –1  42
12. Everton 32 9 11 12 40–43 –3  38
13. Newcastle 32 9 8 15 33–51 –18  35
14. West Bromwich Albion 32 8 9 15 30–46 –16  33
15. Aston Villa 33 8 8 17 24–45 –21  32
16. Sunderland 32 5 14 13 25–48 –23  29
17. Hull City 32 6 10 16 29–45 –16  28
18. Queens Park Rangers 33 7 5 21 38–59 –21  26
19. Burnley 32 5 11 16 26–50 –24  26
20. Leicester City 31 6 7 18 32–51 –19  25

   

Ajánlott videó

Olvasói sztorik