Foci

Ibra és Cavani kellett a PSG kupagyőzelméhez

paris saint-germain (paris saint-germain, )
paris saint-germain (paris saint-germain, )

Szombat este a PSG nyerte meg a francia Ligakupát.

A párizsiak a sorozat korábbi szakaszában erős csapatokat ejtettek ki, hiszen legyőzték az Ajacciót, a St. Etienne-t és a Lille-t is, míg a finálébeli ellenfelük, a Bastia az elődöntőben a Monacót ejtette ki.

 Fotó: Europress Fotóügynökség

A két csapat között azonban zongorázni lehet a különbséget, így nem csoda, hogy a PSG – Zlatan Ibrahimovic révén – már 2-0-ra vezetett az első félidőben, persze ehhez azért kellett az, hogy a 20. perctől emberhátrányban focizzon a Bastia.

A második etapban a kiscsapat nem tudta ledolgozni a hátrányát, a párizsiak pedig nem erőltették a támadásokat, a hajrában aztán mégis rákapcsoltak és Edinson Cavani is két gólt vállalt, így simán, 4-0-ra megnyerték a találkozót és a Ligakupát is.

Jó ideig ez volt Ibrahimovic utolsó meccse a PSG-ben, hiszen eltiltása miatt kihagyja a Barcelona elleni jövő szerdai hazai negyeddöntőt, valamint négy bajnoki mérkőzést.

Eredmény – Francia Ligakupa, döntő

Bastia – Paris Saint-Germain 4-0 (2-0)
Gólszerzők: Ibrahimovic (21.-büntetőből, 41.), Cavani (80., 91:)
Piros lap: Squillaci (20.) 


Ajánlott videó

Olvasói sztorik