Foci

Szivics a szezon végén távozik Miskolcról

tomiszlav szivics (tomiszlav szivics)
tomiszlav szivics (tomiszlav szivics)

Biztossá vált, amit eddig is sejteni lehetett: a DVTK-nál nem hosszabbítják meg Tomiszlav Szivics szerződését.

A szakember kontraktusa június 30-án jár le a miskolci együttesnél. Szivics 2013-ban vette át a csapat irányítását. Akkor azért távozott Paksról, mert nem jöttek az eredmények és így a keret teljes átalakítását tervezte, ám a klubvezetés ezt nem várta meg.

Most hasonló a helyzet, hiszen eddig szépen gyűjtögette a pontokat a Diósgyőr, tavaly megnyerte a Ligakupát, bejutott a Magyar Kupa döntőjébe és három kört ment az Európa Ligában, tavasszal viszont pocsékul szerepel a piros-fehér együttes.

 Fotó: MTI

A DVTK legutóbb december 7-én nyert bajnokit, azóta a miskolci katalnban a Pécs és a Paks ellen is leszerepeltek. Persze ebben fontos szerepe van annak, hogy télen távozott több meghatározó játékos is, a védelem elképesztően meggyengült, de nem érkezett a pótlásukra hasonló kaliberű labdarúgó.

Emiatt Szivics fel is emelte a hangját, ami minden bizonnyal kiverte a biztosítékot a klubvezetésnél. A boon.hu értesülései szerint – részben talán emiatt is – a DVTK-nál nem élnek a szerződésben foglalt opcióval, vagyis nem hosszabbítják meg a tréner kontraktusát, ezért a nyáron a pletykák szerint egy német szakember veheti át a miskolci kispadot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik