Foci

Álomfizetése lehet Dárdai Pálnak

dárdai pál (dárdai pál)
dárdai pál (dárdai pál)

A német lapok arról cikkeznek, akár megtízszerezheti a magyar válogatott szövetségi kapitányának jelenlegi fizetését berlini munkáltatója.

Korábban beszámoltunk róla, Dárdai Pál jelenleg még a Hertha Berlin utánpótlás csapatainak vezetéséért járó edzői bérért irányítja a felnőtteket. A bild.de információi szerint havi 10 ezer eurót ér mindez Berlinben, mivel azonban a csapat irányításával eddig 4-2-2-es győzelem, döntetlen, vereségmutatóval elmozdult a kiesőzónából és immár a Bundesliga 11. helyen áll, a német lapok egyre inkább arról értekeznek, ha végleges szerződést kap a magyar tréner, az mennyi időre és mekkora összegről szól majd?

 Dárdai: vagy így lesz, vagy úgy
Fotó: europress 

A Bild és a helyi bz-berlin.de is úgy tippeli, két évre szóló és hat számjegyű összeget tartalmazó vezetőedzői szerződést ajánlhat a Hertha BSC a mi Pálunknak. A lapok úgy tudják a második legrosszabbul fizetett Bundesliga tréner bérét visszamenőlegesen prémiummal korrigálják, ha sikerül bennmaradni az élvonalbanEz 500 ezer euró (150 millió forint) körül lehet, míg a bennmaradás után szóba kerülő új, immár vezetőedzői kontraktus hat számjegyet tartalmaz majd havi szinten. Utóbbi bruttó egy millió euró feletti éves fizetést sejtet.

Érdekes, hogy a történetben leginkább érdekeltek mennyire visszafogottan nyilatkoznak minderről. Michael Preetz sportigazgató, aki Dárdai Pál ideiglenes megbízását is kezdeményezte csak annyit mondott az újságírói kérdésekre: “Dolgozni kell, elérni a célokat, aztán utána beszélünk.”

Szövetségi kapitányunk sem volt e téren bőbeszédű, és nem is esett hasra az összeg hallatán, ami érthető, hiszen fénykorában, játékosként egyes információk szerint ennek éppen a duplájáért kergette a bőrt Berlinben. Annyit jegyzett meg csupán a hétvégi Paderborn elleni győztes meccs (2-0) után, hogy nem foglalkozik különösebben a szerződésével. “Ha jól játszunk, úgyis megkapom. Ha nem, akkor pedig nem” – mondta. Arrafelé ilyen egyszerű ez.

Dárdai Pál a 19. forduló óta vezeti a berlinieket. Akkor a 18 pont és a 24–38-as gólkülönbség a 17. helyhez volt elég. Vasárnap, a 27. fordulót követően a Hertha a 11. 32 ponttal és 33–44-es gólkülönbséggel. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik