Foci

Dárdai szerint még nem biztos a Hertha bennmaradása

dárdai pál (dárdai pál)
dárdai pál (dárdai pál)

Csak a következő meccsre koncentrál a berliniek edzője.

Dárdai Pál úgy véli, még egyáltalán nem biztos, hogy csapata, a Hertha BSC bennmarad a német labdarúgó-bajnokság élvonalában, noha vasárnap 2-0-ra megverte a Paderbornt, s ezzel 11. a tabellán.

A Bundesliga mostani idényéből még hét forduló van hátra, a berlinieknek 32 pontja van, héttel több, mint a 16., osztályozós helyen álló Hamburger SV-nak. A Hertha öt mérkőzés óta veretlen a bajnokságban, ez alatt három győzelem és két döntetlen a mérlege.


Fotó: Europress Fotóügynökség

A jó szereplésnek köszönhetően sokan úgy vélik, már csak idő kérdése, hogy a megbízott státusban dolgozó Dárdai Pált – aki a magyar válogatott szövetségi kapitánya is – mikor állandósítják a vezetőedzői poszton. Michael Preetz menedzser ugyanakkor úgy fogalmazott: “dolgozni, elérni a célt, aztán beszélni”.

“Világos a feladat, csapatként működünk, mindenki kiveszi a részét a munkából. Látható, hogy az új trénerrel minden rendben” – mondta a Hertha védője, John Anthony Brooks.

Pénteken Hannoverben lép pályára a csapat.

“Ha megszerezzük a következő három pontot, akkor már új célokat tűzhetünk ki magunk elé. Hogy jobb futballt játsszunk, többet kombináljunk” – fogalmazott Dárdai Pál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik