Filipe Oliveira (filipe oliveira, )
Foci sport

Újpesten nyert a Videoton

A fővárosiak játszottak jobban, de a listavezető szerezte a mérkőzés egyetlen gólját.

A listavezető Videoton labdarúgócsapata igen szétszórtan futballozott az Újpest elleni meccs elején, így Calatayudnak kellett több védést is bemutatnia. A 37. percben aztán mondhatni a semmiből vezetést szerzett a Vidi, Stopira remek indításával Oliveira lépett ki, majd két védő közül kilőtte a hosszú alsó sarkot, Balajcza tehetetlen volt (0-1). Nem sokkal később a lila-fehérek is betaláltak, ám Perovic lesen kapta a labdát, így a játékvezető nem adta meg a találatot. Kovács Istvánt a félidő hajrájában le kellett cserélni sérülés miatt.


Fotó: MTI

Fordulás után egyből Nikolics jelentkezett egy kaput elkerülő lövéssel, majd újra az Újpest percei következtek, de egyenlítenie nem sikerült a házigazdának. A 60. percben megduplázhatta volna előnyét a fehérvári együttes, Oliveira passzát azonban még idejében lefülelték a hazai védők.

A 74. percben ismét Calatayudnak kellett bravúrt bemutatnia, Bardhi veszélyeztetett szabadrúgásból. Próbálkozott az Újpest a lefújásig, ám nem jött össze az egyenlítést, a Videoton mindhárom pontot elvitte a Megyeri útról és magabiztosan vezeti a bajnokságot. A székesfehérváriak 11 bajnoki találkozó óta veretlenek, míg az újpestiek sorozatban hatodik meccsükön maradtak nyeretlenek az élvonalban.

A két csapat szerdán ismét találkozik Székesfehérváron a Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzésén.

Eredmény – OTP Bank Liga, 22. forduló

Szusza Ferenc Stadion, 1300 néző, v.: Vad II.

Újpest FC – Videoton 0-1 (0-1)

Újpest FC: Balajcza – Nego, Heris, Litauszki, Forró – Suljic, Stanisavljevic, Balogh B., Nagy I. G., Andric (Bardhi, 61.) – Perovic (Ojo, 76.)

Videoton FC: Calatayud – Szolnoki, Juhász, Sakla, Stopira – Oliveira, Sándor Gy., Kovács I. (Simon Á., 45.), Trebotic (Ivanovszki, 59.), Gyurcsó (Heffler T., 75.) – Nikolics

gólszerző: Oliveira (37.)

sárga lap: Stanisavljevic (32.), Ojo (86.), illetve Juhász (25.)

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.