Foci

Szeptember óta először nyert bajnokit a Honvéd

budapest honvéd (budapest honvéd)
budapest honvéd (budapest honvéd)

A budapesti labdarúgócsapat 3-1-re nyert Szombathelyen. Volt egy méretes potyagól is a mérkőzésen.

A 7. fordulóban tudott legutóbb nyerni a Budapest Honvéd a labdarúgó OTP Bank Ligában, a Dunaújváros szombati győzelme után így az utolsó helyre csúszott vissza Marco Rossi együttese, amely „hatpontos” összecsapást vívott vasárnap a Szombathelyi Haladással.

Jól kezdtek a kispestiek, egy szöglet után pedig meg is szerezték a vezetést a 14. percben, de nem sokkal később Radó egyenlített egy éles szögből leadott lövéssel (1-1). Ezután leült a mérkőzés, majd a szünet előtt ismét felpörögtek az események: előbb Ikenne-King dolgozott ki egy helyzetet, amit Prosser fejezett be góllal, majd Punosevac távoli lövését védte be Rózsa kapus (1-3).

A második felvonás legelején Radó fejesénél kellett bravúrt bemutatnia Kemenesnek, majd ismét nagyot esett a színvonal, nem sok említésre méltó dolog történt a pályán. Épp emiatt a fővárosiak győzelme egy pillanatig nem forgott veszélyben, így szeptember óta először, 14 fordulót követően nyert újra a Honvéd a bajnokságban. Akkor is épp a Haladást sikerült legyőzni.

A Honvéd a három pontnak köszönhetően elmozdult az utolsó helyről, sőt, feljött a 13. pozícióba. A Haladás a 12.

Eredmény – OTP Bank Liga, 22. forduló

Szombathely, 2500 néző, v.: Solymosi

Szombathelyi Swietelsky-Haladás – Budapest Honvéd 1-3 (1-3)

Szombathelyi Swietelsky-Haladás: Rózsa – Angyal, Fehér, Jánvári, Alcibiade – Németh M. (Mancini, 53.), Iszlai, Nagy P., Gaál (Bühler, 65.) – Martínez, Radó

Budapest Honvéd: Kemenes – Ikenne-King, Ignjatovic, Elez, Morgan – Nagy G., Hidi, Vécsei – Meza (Gazdag, 71.), Punosevac (Koné, 75.), Prosser (Botka, 87.)

gólszerzők: Radó (21.), illetve Ignjatovic (13.), Prosser (40.), Punosevac (42.)

sárga lap: Ignjatovic (34.), Prosser (38.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik