Foci

“Inkább nigériai vagyok, mint magyar”

Otigba Kenneth (otigba kenneth, )
Otigba Kenneth (otigba kenneth, )

Otigba Kenneth, aki több alkalommal volt magyar utánpótlás válogatott, elmondta, miért választotta inkább mégis Nigériát.

A nigériai származású védő 2008-ban szerződött Békéscsabáról a holland Heerenveen együtteséhez. Azóta a csapat meghatározó játékosává vált, pedig még mindig csak 22 esztendős. Otigba végigjárta a magyar utánpótlás válogatottakat, egészen az U21-ig, ahol hatszor húzta magára a nemzeti csapat mezét.

 Fotó: Europress Fotóügynökség

Sokáig beszédtéma volt itthon, hogy miért nem számolnak a szövetségi kapitányok vele a felnőtt csapatban is, hiszen épp a védelem az, ahol rászorulunk az erősítésre, de meghívott ennek ellenére sose kapott, bár tegyük hozzá, hogy valamiért a U21-ben sem brillírozott úgy, ahogy klubjában tette.

Aztán bejelentkeztek a nigériaiak Otigbánál, hogy válassza inkább az ő válogatottjukat, a védő pedig rábólintott az ajánlatra. Most a Heerenveen hivatalos lapjának elmondta, miért tett így.

“Inkább nigériainak érzem magam, mint magyarnak. Nagyon büszke vagyok arra, hogy Nigériában születtem” – indokolta döntését a védő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik