Foci

Doll: Az Újpest ellen a második félidőben is jobbak leszünk

thomas doll (thomas doll)
thomas doll (thomas doll)

Az edzők értékelték a látottakat a Puskás Akadémia-Ferencváros összecsapást követően.

Mint arról korábban beszámoltunk, a zöld-fehérek Böde duplájának köszönhetően 2-1-re győztek péntek este a Pancho Arénában az OTP Bank Liga 22. fordulójának nyitómeccsén.

Benczés Miklós, a hazaiak trénere a lefújást követően a Duna Tv riporterének elmondta, hasonló volt a találkozó az őszihez, hiszen ott is 2-0-ra vezetett a Ferencváros, majd úgy szépítettek.

“Ott is meleg perceket élt át a végén a Fradi, mint most is, de gratulálnunk kell, hiszen a három pontot a Ferencváros szerezte meg. A második félidővel igen, az elsővel viszont nagyon nem lehettem elégedett, hiszen túlságosan megilletődötten futballoztunk, sajnos vétettünk helyezkedési hibákat, és úgy érzem, kicsit morálisan is alatt voltunk a Ferencvárosnak. Ők voltak a kezdeményezőbbek, a harcosabbak, sok párharcot és labdát veszítettünk, és sokszor magunkra húztuk a Fradit” – nyilatkozott a szakember.

 Fotó: fradi.hu

Thomas Doll elmondta, az egészben a pozitív az volt, ahogyan az első félidőben játszottak, a negatív pedig az, ahogy a második félidőben futballoztak.

“Ezt ennél jobban tudjuk, és a jövő héten jobban is fogjuk csinálni. De természetesen nem panaszkodok, hiszen sikerült győznünk. Kedden még a Magyar Kupában játszunk, így az Újpest ellen még nem készültünk fel, először erre koncentrálunk. Pontosan tudom még játékos koromból, amikor Németországban és Olaszországban játszottam, hogy mindenki a derbit várja, és úgy gondolom, hogy a szép stadionunkban mindenki jól fog majd szórakozni. Dani az utóbbi időben nagyon sokat tett a csapatért, és látszott rajta, hogy az első gólnál nagyon nagy kő esett le a szívéről, megérdemelte” – vélekedett a német tréner.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik