Foci

Dzsudzsák: Az iksz nem felel meg nekünk

Dzsudzsák Balázs (dzsudzsák balázs, )
Dzsudzsák Balázs (dzsudzsák balázs, )

A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitány latolgatta az esélyeket a görögök elleni Eb-selejtezőt megelőzően.

Dárdai: Túlzottan elmentünk az infrastruktúra felé

Dzsudzsák Balázs a hét elején összeszedett egy kisebb bokasérülést, ám szerencsére a kulcsfontosságú vasárnapi összecsapásra sikerült felépülnie.

“Az orvosi stábunk kiváló szakemberekből áll, ők mindent megtesznek azért, hogy játszhassak. Imádok ugyan futballozni, meccset játszani, edzeni, ám ez egyszer, nem tagadom, nem jött rosszul, hogy a hét elején lazíthattam valamelyest” – mondta a Nemzeti Sportnak.

A Dinamo Moszkva légiósa úgy véli, a vendégek névsora erősebb, de gyorsan hozzáfűzte, nem elhanyagolható, hogy a helyszínen húszezren lesznek velük.

 Fotó: MTI

“Ha valamivel, a hazai pálya pozitív értelemben vett előnyével kiegyenlíthetjük az esetleges tudásbeli különbséget. Hogy papíron a görög válogatott acélosabb, szerencsére nem jelenti azt, hogy egygólos előnnyel kezdi a mérkőzést. Döntetlenről indulunk, aztán meglátjuk, mi lesz. Ahogyan a görögök, mi is megszerezhetjük a három pontot” – vélekedett.

Dzsudzsák végül arról is beszélt, hogy milyen eredménnyel lenne elégedett a görögökkel szemben.

“Nem úgy vágunk neki a mérkőzésnek, hogy az iksz is megfelel nekünk – ha így tennénk, alighanem vereség lenne a vége. Ha az álmainkat valóra akarjuk váltani, itthon nem hibázhatunk sokat – sajnos három pontot már veszni hagytunk az északírek ellen. Tudjuk, hogy a görögöknek nincs más választásuk, mint nyerni, ám ettől még nem rohamoznak majd húszan, ha a kapus is feljön, tizenegynél többen akkor sem veszélyeztethetik a kapunkat. Arra kell ügyelnünk, hogy a taktikát betartva, forró szívvel, de hideg fejjel tartsuk kontroll alatt a meccset.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik