Igor Akinfejev (Igor Akinfejev)
Foci sport

Botrány a meccsen: rakétával dobták fejen a kapust

Az első félbeszakítást követően 30 perces csúszással folytatódott a játék, a második félidőben történt újabb incidens után azonban beszüntették a Montenegró-Oroszország labdarúgó Európa-bajnoki selejtező-mérkőzést.

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, Podgoricában rendezett összecsapáson rögtön a kezdő sípszó után egy petárdával fejbe dobták a vendégek kapusát, Igor Akinfejevet, akit kórházba kellett szállítani.
   
A hazai drukkerek miatt a játékvezető így közel fél órára félbeszakította a találkozót, a játékosokat az öltözőbe rendelte, majd úgy döntött, újra kezdhetik a felek.

 Fotó: Europress Fotóügynökség

A második játékrész közepén aztán az orosz együttes jutott büntetőhöz, melyet Vukasin Poleksic, a Pécs kapusa hárított, majd ezek után az oldalvonalnál a két csapat játékosai és a stábtagjai összeverekedtek, miután újabb orosz játékost dobtak meg a nézőtérről.

Az incidenst követően előbb az orosz, majd a hazai futballisták is bevonultak az öltözőbe, a hangosbemondón keresztül pedig arról tájékoztatták a nézőket, hogy a játékot nem folytatják.

Eredmények – 2016-os Eb-selejtezők

G csoport:
Montenegró-Oroszország 0-0-ás állásnál a 67. percben félbeszakadt a találkozó
Liechtenstein-Ausztria 0-5 (0-2)
Moldova-Svédország 0-2 (0-0)

A csoport állása: 1. Ausztria 13 pont/5 mérkőzés, 2. Svédország 9/5, 3. Oroszország 5/4 (6-3), 4. Montenegró 5/4 (3-2), 5. Liechtenstein 4/5, 6. Moldova 1/5

C csoport:
Macedónia-Fehéroroszország 1-2 (1-1)
Szlovákia-Luxemburg 3-0 (3-0)
Spanyolország-Ukrajna 1-0 (1-0)
    
A csoport állása: 1. Szlovákia 15 pont, 2. Spanyolország 12, 3. Ukrajna 9, 4. Fehéroroszország 4, 5. Macedónia 3, 6. Luxemburg 1
    
E csoport:
Anglia-Litvánia 4-0 (2-0)
Szlovénia-San Marino 6-0 (1-0)
Svájc-Észtország 3-0 (2-0)
    
A csoport állása: 1. Anglia 15 pont, 2. Svájc 9 (11-3), 3. Szlovénia 9 (10-4), 4. Litvánia 6, 5. Észtország 4, 6. San Marino 1

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.