Dárdai Pál (dárdai pál, )
Foci

Stieberék vendégeként nyert Dárdai csapata

A Hertha BSC labdarúgócsapata 1-0-ra győzött Hamburgban, a Bundesliga 26. fordulójában.

Sem a Stieber Zoltánt foglalkoztató Hamburg, sem a Dárdai Pál vezette Herthe BSC nem áll túl jól a német labdarúgó-bajnokságban, ráadásul mivel a két együttes közvetlen riválisa egymásnak, így amolyan „hatpontos” meccs volt a péntek esti.

Ehhez képest a csapatok nem szántották fel a pályát az első félidőben. Eleinte a Hamburgnak akadt pár helyzete – főleg Stieber volt elemében, távolról próbálkozott többször is –, majd a szünet előtt a fővárosiak kísérleteztek egyszer-kétszer, de igazán veszélyes lehetőséget egyik oldalon sem jegyezhettünk fel.


Fotó: Europress Fotóügynökség

A fordulás után ismét a Hamburg ragadta magához a kezdeményezést, de a játékrész feléhez érve megrázta magát a Hertha, Kalou fejesénél pedig reális esély volt a gólszerzésre, de az elefántcsontparti középre bólintotta a labdát. A 81. percben tíz emberre fogyatkozott a Hamburg, Cleber kapta meg a második sárgáját, az emberelőnyt pedig azonnal gólra váltotta a berlini alakulat, Langkamp fejelt a kapuba egy szabadrúgás után, ezzel a találattal pedig megnyerte a meccset a Hertha.

Eredmény – Bundesliga, 26. forduló

Hamburg – Hertha BSC 0-1 (0-0)
Gólszerző: Langkamp (84.)
Piros lap: Cleber (81.) 

Videó – A győztes fejes:

Ajánlott videó