Foci

Húsz éve nem látott ilyet Európa

everton (everton)
everton (everton)

Legutóbb 1995-ben történt olyan, mint idén.

Az Európa Liga csütörtöki játéknapján búcsúzott az utolsó még állva maradt angol klub, az Everton, így az EL legjobb nyolc csapatába egyet sem ad a szigetországi bajnokság (a gólokat itt megtekintheted). Persze ez még önmagában nem egyedi eset, hiszen tavaly is ez volt a forgatókönyv a második számú európai kupasorozatban: akkor két spanyol (Valencia, Sevilla), két portugál (Benfica, Porto), egy svájci (Basel), egy olasz (Juventus), egy francia (Lyon) és egy holland (AZ Alkmaar) alkotta a negyeddöntős mezőnyt.

 Fotó: Europress Fotóügynökség

Az viszont már sokkal ritkább, hogy a Bajnokok Ligájában nincs angol együttes a nyolc között. A BL-ben jóval jobban teljesítenek a Premier League csapati, két éve volt angol nélküli a mezőny, előtte pedig az 1995-1996-os idényben – ez a legendás Fradi-menetelés szezonja -, amikor egyébként is csak egy csapat került fel a főtáblára, ez pedig a Blackburn Rovers volt.

Ha egy évet visszaugrunk az időben (1994-1995) meg is érkezünk cikkünk fő témájához, hiszen ez volt az a szezon, amikor utoljára fordult elő az, hogy sem a BL, sem az – akkor még – UEFA Kupa negyeddöntőjébe nem adott csapatot Anglia.

Korábban már írtunk arról, milyen gyorsan változik a futballvilág rendje, de az mindenképp meglepő, hogy az elmúlt húsz évben mindig volt szigetországi klub a nyolc között, most viszont szégyenszemre a Chelsea, a Manchester City, az Arsenal és az Everton is elvérzett a nyolcaddöntőben.

 Fotó: Europress Fotóügynökség

Az 1994-95-ös kiírás egyébként a németekről és az olaszokról szólt: a negyeddöntőbe négy német (három az UEFA Kupában, egy a BL-ben) és négy olasz (három az UEFA-ban, egy a BL-ben) jutott be. Végül a második számú sorozatban olasz házi döntőt rendeztek a Parma és a Juventus részvételével, melyet végül a sárga-kékek nyertek meg, a Bajnokok Ligájában pedig a holland Ajax meglepte a Milant a döntőben elért egygólos győzelmével.

A német-olasz hegemónia még évekig tartott, és még 1999-ben is e két ország csapatairól szólt volna minden, hiszen az UEFA Kupában a Parma 3-0-ra verte a Marseille-t, a BL-ben pedig a Bayen München öltözőjében már kezdték bontani a behűtött pezsgőket, ám a Manchester Unitednek és a Sheringham-Solskjaer duónak ehhez még volt egy-két szava…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik