Foci

Kizúgott az Inter az Európa Ligából

Inter, Wolfsburg (inter, wolfsburg, )
Inter, Wolfsburg (inter, wolfsburg, )

A csütörtök esti meccseken a Wolfsburg, a Zenit Szentpétervár, a címvédő Sevilla, a Club Brugge és a Dnyipro is bebiztosította a továbbjutást.

Történt már egy, s más a labdarúgó Európa Liga nyolcaddöntőjének visszavágóin: Dzsudzsák Balázsék kiestek, 20 éves mélypontra jutott Anglia az Everton 5-2-es zakója után, illetve hazai pályán döngölték földbe az AS Romát.

Az esti meccsek egyik nagy kérdése az volt, hogy vajon az Inter hazai környezetben le tudja-e dolgozni a Wolfsburgban összeszedett kétgólos hátrányát. Nos, ez a különbség hamar három találtra hízott az összesítésben, Caligiuri már a 24. percben vezetést szerzett ugyanis a németeknek és a második játékrészben egyenlített ugyan az Internazionale, Bendtner a 89. percben megnyerte a vendégeknek a meccset.


Fotó: Europress Fotóügynökség

Az Interhez hasonlóan egy másik olasz csapat, a Torino is elhullott, a Bikák a visszavágón ugyan nyertek 1-0-ra, de ez kevés volt a továbbjutás kiharcolásához.

A címvédő Sevilla gyakorlatilag már az odavágón elintézte a Villarreal elleni párharcot, amikor is 3-1-re nyert idegenben az együttes. Hazai környezetben aztán szintén nyert Unai Emery legénysége, amely így kettős győzelemmel búcsúztatta a Sárga Tengeralattjárót.

A Clube Brugge a hazai 2-1-es győzelme után idegenben 3-1-re győzte le a török Besiktast.

Amszterdamban túlóráztak a csapatok, mivel és mivel a ráadásban 1-1 gól esett mindkét oldalon, így a Dnyipro idegenben lőtt több találattal kiejtette az Ajaxot.

Eredmények – Európa Liga, nyolcaddöntők, 2. mérkőzés

Internazionale (olasz) – Wolfsburg 1-2 (0-1)
Gólszerzők: Palacio (71.) illetve Caligiuri (23.), Bendtner (89.)

Továbbjutott: a Wolfsburg, kettős győzelemmel.

Torino (olasz) – Zenit Szentpétervár (orosz) 1-0 (0-0)
Gólszerző: Glik (90.)

Továbbjutott: a Zenit, 2-1-gyel.

Sevilla (spanyol) – Villarreal (spanyol) 2-1 (0-0)
Gólszerzők: Iborra (69.), Suarez (83.) illetve G. dos Santos (73.)

Továbbjutott: a Sevilla, kettős győzelemmel.

Besiktas (török) – Club Brugge (belga) 1-3 (0-0)
Gólszerzők: Ramon (48.) illetve Sutter (61.), Bolingoli-Mbombo (80., 90.)
Piros lap: Sahan (90+2.)

Továbbjutott: a Brugge, kettős győzelemmel.

Ajax (holland) – Dnyipro Dnyipropetrovszk (ukrán) 2-1 (1-0, 1-0, 1-1) – hosszabbításban
Gólszerzők: Bazoer (60.), van der Hoorn (117.) illetve Konopljanka (97.)

Továbbjutott: a Dnyipro, 2-2-es összesítéssel, idegenben lőtt góllal.

Videó – Az esti meccseken esett gólok közül a Besiktast erősítő Ramoné volt szerintünk a legszebb:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik