Újpest, Paks (újpest, paks, )
Foci

Otthon kapott ki az Újpest a Pakstól

Kétgólos hátrányban kezdett el focizni a fővárosi csapat, nem sikerült az egyenlítés. 2-1-es győzelmével a Paks már az ötödik a tabellán.

Az Újpest labdarúgócsapata szombaton hazai környezetben nagyon nehéz helyzetbe került az OTP Bank Liga 20. fordulójában, ugyanis Haraszti és Bertus találatát követően már a 30. percben 2-0-ra vezetett a vendég Paks. Sőt, ha Könyves pontosabb valamivel később, el is dönthette volna a meccset a tolnai együttes. A szünet előtt érkezett a fővárosiak szépítő találata, Bardhi távoli szabadrúgása tréfálta meg Molnár kapust – ez volt a lila-fehérek első bajnoki gólja 2015-ben.


Fotó: Facebook

A második félidőnek jó felfogásban vágott neki az Újpest, a házigazda időnként szépen futballozva dolgozta ki a helyzeteket, de egyenlíteni nem tudott. A 70. percben Tamási kapta meg második sárgáját, tíz emberre fogyatkozott a Paks, nagy lehetőséghez jutott az Újpest. Emberelőnyben főleg újpesti lábakon járt a labda, akadt is pár egyenlítési lehetősége Nebojsa Vignjevic csapatának, de a Paks végül három ponttal távozott a Szusza Ferenc Stadionból.

A meccs hőse Molnár Péter volt, a paksiak kapusa, aki vastagon benne volt az újpesti gólban, ám a második félidőben több nagy bravúrral tette jóvá korábbi hibáját.

Eredmény – OTP Bank Liga, 20. forduló

Szusza Ferenc Stadion, 1500 néző, v.: Pintér

Újpest FC – Paksi FC 1-2 (1-2)

Újpest FC: Balajcza – Heris, Hudák D., Litauszki – Nego, Nagy G. (Vasiljevic, a szünetben), Balogh B., Forró – Suljic, Stanisavljevic (Ojo, 72.) – Bardhi

Paksi FC: Molnár P. – Kulcsár D., Rodenbücher, Szabó J., Báló – Kecskés, Tamási, Könyves (Balázs Zs., 59.), Bertus, Bartha (Hahn, 93.) – Haraszti (Vági, 90.)

gólszerzők: Haraszti (6.), Bertus (31.), illetve Bardhi (45.)

sárga lap: Suljic (13.), Hudák (15.), illetve Tamási (61., 70.), Kecskés (73.)

piros lap: Tamási (70.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!