Foci

Dárdaiék a hajrában buktak el két pontot

Dárdai Pál (dárdai pál, )
Dárdai Pál (dárdai pál, )

A Hertha ikszelt a Real Madridot is legyőző Schalke ellen.

A Schalke egy megterhelő mérkőzés után utazott Berlinbe, ugyanis a BL-ben a Real Madrid ellen játszottak kőkemény meccset: akkor a németek ugyan 4-3-ra nyertek a Bernabeuban, de ez kevés volt, spanyolok jutottak tovább.

Sejteni lehetett, hogy a Hertha dolga nem lesz könnyű a gelsenkircheniek ellen, ám Dárdai Pál csapata közel járt a sikerhez. Az első félidőben ugyanis Ben Hatira révén vezetést szereztek, majd még a szünet előtt a vendégek egalizáltak.

 Fotó: Europress Fotóügynökség

A második etapban aztán ismét a berlinieknél volt az előny, és amikor már úgy tűnt, legyőzik a Schalkét, Matip a 90. percben pontot mentett csapatának. Ezzel egy egységgel a Hertha bár távolabb került a kiesőzónától még mindig komoly veszély fenyegeti.

A játéknapon egy magyar csatát is láthattak a nézők, Szalai Ádám csapat, a Hoffenheim ugyanis a Stieber Zoltánnal a soraiban felálló Hamburgot fogadta. A találkozó nagyon simán alakult (3-0), köszönhetően annak, hogy a kék-fehérek emberelőnyben játszottak több mint 70 percet.

A címvédő és listavezető Bayern München nem különösebben érezte meg Manuel Neuer, Franck Ribéry, Arjen Robben és Xabi Alonso hiányát, ugyanis négygólos győzelmet aratott a Werder Bremen vendégeként.

Eredmény – Bundesliga, 25. forduló

1899 Hoffenheim-Hamburger SV 3-0 (1-0)
Hertha BSC-FC Schalke 04 2-2 (1-1)
FC Augsburg-FSV Mainz 05 0-2 (0-1)
Werder Bremen-Bayern München 0-4 (0-2)
Eintracht Frankfurt-SC Paderborn 4-0 (2-0)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik