Foci

Ijesztő sérülést szenvedett Lovrencsics

Lovrencsics Gergő (lovrencsics gergő, )
Lovrencsics Gergő (lovrencsics gergő, )

A Lech Poznan légiósa meccs közben fejelt össze az ellenfél egyik játékosával.

A Lech a Jagiellonia ellen vívta soron következő meccsét péntek este. A találkozó 18. percében a kék-fehérek azonnal cserélni kényszerültek, ugyanis Lovrencsics Gergő nem tudta folytatni a játékot és hordágyon kellett levinni a gyepről.

 Fotó: nb1.hu

A magyar válogatott szélső olyan csúnyán összefejelt az ellenféllel, hogy felszakadt a fejbőre, majdnem elveszítette az eszméletét, ezért agyrázkódás gyanújával szállították kórházba.

Ott kiderült, hogy nincs semmi baj, ahogy a játékos menedzsere elmondta a Nemzeti Sportnak, Lovrencsics a körülményekhez képest jól érzi magát.

“Egész éjszaka nem tudott aludni, de a kórházban, ahová az eset után beszállították, azt állapították meg, hogy nincs agyrázkódása, ezért is engedték haza. A fejét össze kellett varrni, mert felrepedt a bőre, de nagyobb baj szerencsére nincs. Most két napot pihenhet, aztán folytatja a munkát, nem kell kihagynia a sérülés miatt” – mondta a lapnak Nagy Mihály.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik