Foci

MLSZ: újabb 10 év múlva lehet eredmény

bernd storck (bernd storck)
bernd storck (bernd storck)

Bernd Storck, a labdarúgó szövetség napokban kinevezett sportigazgatója sajtótájékoztatón ismertette jövőre vonatkozó terveit, elképzeléseit. Nem ígér semmit, csak sok és kemény munkát és egy évtízdet.

Csányi Sándor mintegy öt éve vezeti a Magyar Labdarúgó Szövetséget azóta magyar szakemberek dolgoztak a rendszerben. 2014 januárjáig Nyilasi Tibor volt a sportigazgató, akkor a teljes  U-válogatottas edzői stábbal együtt leváltotta.
Azóta nem volt sportigazgatója a szövetségnek. Kedden új útra lépett a szövetség, Bernd Storck sportigazgató személyében külföldi szakember mellett voksoltak. Az MLSZ új sportigazgatója hivatásos játékosként Dortmundban és Bochumban szereplő, majd edzőként a Stuttgartnál, a Herthánál, a Wolfsburgnál, a Partizan Belgrádnál, a kazah szövetségnél és az Olimpiakosznál is dolgozott. A német szakember bemutatkozó a sajtótájékoztatójának összegzését az mlsz.hu segítségével szó szerint közöljük.

Bernd Storck eléggé elszántnak tűnik. Ha végig tudja vinni azt a munkát, amit a németek anno megcsináltak, még eredménye is lehet. Fájó, ezt már csak a 2000 után született gyerekeknél tapasztalhatjuk meg jó esetben.
Forrás: mlsz.hu
“Büszke vagyok arra, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség felkért erre a feladatra. Előre nem ígérek semmit, de keményen fogunk dolgozni, hogy sikereket érjünk el az utánpótlásban. Siker alatt nemcsak az eredményeket értem, hanem azt is, hogy stílusos futballt játsszanak a válogatottjaink. Három napja vagyok itt, ez idő alatt két utánpótlás-válogatott mérkőzést is láttam. Az első benyomásaim pozitívak, már most egyértelmű, hogy vannak tehetségeink, az én feladatom, hogy a válogatott stábjaival, illetve a klubokkal együttműködve tovább fejlesszük őket. Az U15-től az U21-es korosztályig minden válogatottnál a lehető leghatékonyabb rendszert szeretném felépíteni, a taktikai, technikai és fizikális képzésben is megvannak erre az elképzeléseim. Emellett szükséges egy hatékony játékosmegfigyelő-rendszert, illetve egy olyan adatbázist, amelyben minden releváns információ megtalálható a hazai utánpótláskorú labdarúgókról, és amely segítséget nyújt a kiválasztásban a korosztályos válogatottaknál.
Az edzői munka szinte teljes egészében megegyezik a tanári munkával, az edzőknek tanítaniuk kell a labdarúgókat, ha kell, a pályán megmutatni nekik, mit csinálnak rosszul, miben kell fejlődniük. Szeretnék stílust adni a válogatottaknak, emellett fontos, hogy fegyelmezetten játsszanak a futballisták, mindenki pontosan tudja, milyen játékhelyzetben mi a feladata a pályán. Egyelőre igyekszem felmérni, miben van lemaradásunk, melyek a legfontosabb tennivalók az előrelépéshez. Jelenleg ez a legfontosabb feladatom, de később az akadémiákkal, utánpótlásképző műhelyekkel is szeretnék együttműködni. Folyamatosan meglátogatom a klubokat, kimegyek a mérkőzéseikre, felmérem az akadémiák aktuális szintjét. Senkinek nem akarom megmondani, mit tegyen, inkább ajánlásokat teszek, hogy meglátásom szerint miben lenne érdemes változtatni. 

A német futball jelenlegi sikereinek az alapja a szervezettség. Tizenkét évvel ezelőtt Matthias Sammer irányításával kidolgoztak és felépítettek egy egységes utánpótlásprogramot, ennek látható most az eredménye. Egy hasonló program a magyar utánpótlásban is komoly eredményeket hozhat tízéves távlatban. Remélem, hogy ennek kialakításában én is segíteni tudok.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik