Foci

Meglehet, újra szövetségi kapitány lesz Egervári

egervári sándor (egervári sándor)
egervári sándor (egervári sándor)

Hosszú hallgatás után szólalt meg újra a labdarúgó szakember, aki a rossz emlékű hollandiai 1-8 után köszönt el a magyar labdarúgástól. Azóta bár ajánlatai voltak, mégsem edzősködött.

Terjedelmes interjút közölt Egervári Sándorral a Magyar Lelátó Sportmagazin. A korábbi szövetségi kapitány elmondta, mindig félt, mert túl nagy elvárásokat fogalmaz meg a közvélemény a magyar labdarúgókkal, a magyar válogatottal szemben. “Tudnunk kell, hogy mit adtunk nekik az elmúlt 20-30 évben. Milyen testnevelés óráik voltak, milyen családi környezetből jöttek, mindent az edző nem tud megoldani. Ha tudtunk nekik adni, akkor elvárhatunk tőlük. Mivel itt élek már 60 éve, látom, hogy mi a hollandhoz, franciához, némethez, spanyolhoz képest kevesebbet adtunk, így érthető módon azt a csúcsteljesítményt, amit a közvélemény elvár, nem várhatjuk el tőlük” – fogalmazott Egervári, akitől azt semmiképp sem lehet elvenni, hogy 0-3 és 1-8 ide, vagy oda, ő az elmúlt 25 év  legsikeresebb magyar szövetségi kapitánya.

Egervári elmondta azt is, nem gondol még a visszavonulásra, hiszen éppen most is van egy szövetségi kapitányi lehetősége. “Nagy kihívás bármelyik ország szövetségi kapitányának lenni, ilyet természetesen elvállalnék, akár Európán kívül is. De nem vagyok kétségbeesve, mert az elmúlt 40 évemre játékosként és edzőként is nagyon büszke vagyok. Nagyon jó közösségeket ismertem meg, nagyszerű emberekkel volt dolgom, sikerült eredményeket elérni. Tehát nincs rossz érzésem, mikor reggelente a fürdőszobában belenézek a tükörbe. Meg persze ott van a családom, a három csodálatos unokám, a gyerekeim, tehát teljes, boldog életem van, és nem leszek elkeseredve, ha nekem az a megmérettetés a válogatottnál volt az utolsó tevékenységem.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik