Foci

Hazai vereségével a kiesés szélén az Arsenal

geoffrey kondogbia (geoffrey kondogbia)
geoffrey kondogbia (geoffrey kondogbia)

Az észak-londoni együttes kétgólos vereséget szenvedett a Monacótól a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első felvonásán.

A sorsolás után az Arsenalnál örültek, mondván verhető ellenfelet kaptak a legjobb 16 között, a hercegségi gárda azonban már az odavágón megtréfálta az észak-londoniakat.

Az első játékrészben ugyan meddő főlényben játszott Arséne Wenger együttese, helyzeteket csak elvétve tudtak kialakítani.

A Monaco ritkán jutott el a házigazda kapujáig, a felvonás derekán azonban Kondogbia lövése Mertesackeren megpattant, és Ospina hálójában kötött ki.

 Fotó: Europress fotóügynökség

A térfélcserét követően rákapcsolt az Arsenal, egy remekül kivitelezett kontra végén viszont a franciák megduplázták előnyüket, Berbatov volt eredményes ziccerből.

A folytatásban mindent megtett a szépítésért a Premier League-ben harmadik helyen álló alakulat, ami a hosszabbításban össze is jött nekik Oxlade-Chamberlain találatával.

Ekkor viszont még nem ért véget a találkozó, a ráadás utolsó percében ugyanis Ferreira bevette a hazai kaput, így az angol együttes nagyon nehéz helyzetből várhatja a két hét múlva esedékes visszavágót.

Eredmény – Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés: 

Arsenal-Monaco 1-3 (0-1)
Gólszerzők: Oxlade-Chamberlain (91.) illetve Kondogbia (38.), Berbatov (53.), Ferreira (94.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik