Foci

Felfüggesztették a görög bajnokságot

panathinaikosz (panathinaikos, )
panathinaikosz (panathinaikos, )

A kormány vizsgálódik, addig szünetel a pontvadászat.

Határozatlan időre felfüggesztették Görögországban a profi futballbajnokságokat. A kormány szerdai döntésének hátterében a folyamatos szurkolói rendbontások állnak. Legutóbb vasárnap a Panathinaikosz-Olimpiakosz rangadón özönlötték el a drukkerek a pályát és csaptak össze a rendfenntartókkal, amellett a hazai gárda drukkerei pirotechnikai eszközökkel, kövekkel, üvegekkel dobálták meg a Megyeri Balázst is foglalkoztató vendégcsapat híveit.


A Panathinaikosz szurkolói a hétvégi rangadón
Fotó: Europress Fotóügynökség

Ezt követően kedden a görög élvonalbeli bajnokságot szervező labdarúgóliga ülése botrányos körülmények között ért véget, ugyanis összeverekedett egymással az Olimpiakosz és a Panathinaikosz egy-egy képviselője.

A korábbi válogatott kapus, Vaszilisz Konsztantinu, a Panathinaikosz alkalmazottja az állát és az ajkát fogva hagyta el a termet, elmondása szerint megütötte őt a pireuszi klub egyik biztonsági embere.

Jorgosz Borovilosz, a liga elnöke azt mondta, a kormány hamarosan kivizsgálja az esetet, addig a bajnokságokat felfüggesztették.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik