Lionel Messi (lionel messi, )
Foci sport

Messi: Már nem az a játékos vagyok, aki voltam

A Barcelona labdarúgócsapatának argentin klasszisa saját bevallása szerint sokat változott.

Lionel Messi még csak 27 éves, de a múlt héten már lejátszotta 300. bajnokiját és 500. tétmeccsét a katalán sztárcsapatban, a duplán jubileumi mérkőzést pedig egy triplával tette emlékezetessé. Ugyanakkor az utóbbi 18 hónapban már megvoltak a következményei a rengeteg mérkőzésnek, többször is kényszerpihenőt kellett tartania. Tudja ezt Messi is, aki igyekszik a pályán kívül is még jobban felkészíteni a szervezetét.


Fotó: Europress Fotóügynökség

„Nem vagyok már 17 éves, amikor a testem még nem érezte a megerőltetést. Ahogyan telnek az évek, úgy egyre jobban megérzi az ember a meccseket. Sokkal jobban odafigyelek már arra, hogy mit eszem, sokat tanultam arról, hogy pályán belül és kívül mi a jó nekem. Még vannak bizonyos dolgok, amiben a régi Messi vagyok, de már egyre kevesebb” – idézi a goal.com a 95-szörös argentin válogatott játékost.

Messi azt is elárulta, hogy ez a szezon sokkal jobban alakul csapata számára, mint az előző, és továbbra is azon van minden erejével, hogy sikerekhez segítse az FC Barcelonát.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.