Foci

Három kapussal ikszelt a Szpari

nyíregyháza spartacus (nyíregyháza spartacus)
nyíregyháza spartacus (nyíregyháza spartacus)

Az OTP Bank Liga 17. fordulójából elhalasztott meccsen a Nyíregyháza Pakson játszott 1-1-et. A Szpariban két kapus is a mezőnyben szerepelt a találkozón.

Mint arról beszámoltunk, a mérkőzést decemberben a paksi pálya használhatatlansága miatt halasztották el. Azóta volt jövés-menés a csapatoknál a téli átigazolási piacban, de az MLSZ ezt nem vette figyelembe: a szövetség úgy határozott, csak az szerepelhet a szombati meccse, aki a 17. fordulóban is a kerethez tartozott.

Fotó: MTI

A Nyíregyházánál ez csak 13 mezőnyjátékosra és három kapusra igaz, de a 13-ból hárman sérültek, Abdouraman pedig eltiltott, így az ifijátékosokkal kiegészülve is csak kilencen voltak, vagyis egyik kapusukat, Volodimir Ovszijenkót a csatársorban kezdették a nyíregyháziak.

A találkozón egyébként a paksiak szereztek vezetést, majd még az első félidőben egyenlíteni tudtak a vendégek. Az eredmény ugyan már nem változott, viszont a 82. percben lecserélték Ovszijenkót, a 90.-ben viszont a harmadik hálóőr, Hrabina is szerepet kapott.

A Paks pocsék játéka is kellett a Szpari pontszerzéséhez, de az dícséretes, hogy a nyírségiek nem feltartott kézzel léptek pályára és elhoztak egy pontot a zöld-fehérektől.

Eredmény – OTP Bank Liga, a 17. fordulóból elhalasztott mérkőzés

MVM-Paks – Nyíregyháza Spartacus 1-1 (1-1)
Paks, 1000 néző, v.: Iványi

Gólszerzők: Vági (15.), illetve Törtei (18.)
Sárga lap: Vági (69.), illetve Pákolicz (14.), Fodor (55.), Kostic (82.)  

Paks: Molnár P. – Kulcsár D., Gévay, Vági, Báló – Kecskés (Simon A., 59.), Tamási – Könyves, Bertus (Hahn, 75.), Bartha – Haraszti 

Nyíregyháza: Balogh J. – Rubus, Szokol, Fodor, Törtei – Vámos (Markovics, 64.), Kostic, Koller, Pekár (Hrabina, 93.) – Pákolicz, Ovszijenko (Bagi, 82.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik