Foci

A Lazio szemet vetett a Honvéd futballistájára

vécsei bálint (vécsei bálint)
vécsei bálint (vécsei bálint)

Ugyan már nem Fabio Cordella a Budapest Honvéd nemzetközi igazgatója, az olaszok mégis őt kérdezték a fővárosi klub játékosügyeiről.

Kedden meglepő bejelentést tett a piros-fekete együttes, hiszen közös megegyezéssel szerződést bontottak Fabio Cordellával. Az olaszok ennek ellenére tőle informálódtak arról, mi is zajlik Kispesten – írja az nso.hu.

 Fotó: MTI

A Laziótól nemrég kölcsönbe érkezett a horvát Josip Elez, róla Cordella elmondta, ő ajánlotta a vezetőség figyelmébe, hiszen a Honvédnak kellett egy azonnal bevethető belső védő. A szakember úgy ítélte meg, hogy Elez nálunk csinálhatja meg a szerencséjét, hiszen ha Budapesten sikeres tud lenni, a Lazio gyorsan visszarendelheti az első kerethez.

Ami pedig Vécsei Bálintot illeti: „Én személyesen nem tárgyaltam róla, de az ügynökétől, Vinicio Fioranellitől tudom, hogy a Lazio valóban érdeklődött Vécsei Bálint iránt. Vécsei számára nagyon jó terep lenne Olaszország, jó vétel lenne a Lazio számára. Ha megvásárolnák, először talán kölcsönadnák a Serie B-be vagy egy kisebb ambíciójú első osztályú csapatnak, a képességei megvannak az előrelépéshez” – mondta Cordella.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik