1860 München (1860 münchen, )
Foci sport

Simon Krisztián bemutatkozott Münchenben

Az 1860 München hazai pályán kapott ki 2-1-re a Heidenheimtől a Bundesliga 2-ben. A magyar játékos a 78. percben állt be.

A német másodosztály 20. fordulójában az 1860 München fogadta hazai pályán a Heidenheimet. A tabella 16. helyén tanyázó müncheniek szereztek vezetést, egy kezezésért befújt büntetőt értékesített Okotie a 29. percben. A második játékrészben gyorsan egyenlített a Heidenheim, majd kiszórták Sanchezt a hazaiaktól, rá két percre pedig már a vezető gólt is megszerezte a vendégcsapat.

A 78. percben járt a mérkőzés, amikor a hazaiak trénere pályára küldte az Újpesttől igazolt Simon Krisztiánt, akinek ez volt az első meccse új klubjában.

A tíz emberrel küzdő München nem jelentett túl sok veszélyt a heidenheimi kapura a lefújásig – Simonnak volt egy távoli, kaput elkerülő próbálkozása –, így nem is változott az eredmény.

Eredmény – Bundesliga 2, 20. forduló

1860 München – Heidenheim 1-2 (1-0) 

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.