Foci

Tajti: Ennél jobb helyre tényleg nem kerülhettem volna

tajti mátyás (tajti mátyás)
tajti mátyás (tajti mátyás)

A Barcelona U17-es labdarúgócsapatának magyar légiósa boldog, hogy a katalánoknál rúghatja a bőrt.

Tajti Mátyást először a Barcelona képviselői keresték meg, majd később a Real Madrid érdeklődését is felkeltette. Ott is eltöltött néhány napot, de ott nem tetszett neki annyira.

“Leginkább úgy tudnám leírni a két klub közötti különbséget, ami a felnőttcsapatoknál is jellemző. A Barcelona szerényebb, barátságosabb klub, míg a Real Madridnál mindent a csillogás, a fényűzés határoz meg. Sokkal jobban tetszett, amit Barcelonában tapasztaltam” – mondta a Nemzeti Sportnak a fiatal tehetség.

Fotó: Facebook

Elárulta azt is, hogy olyan világba csöppent bele, amelyről korábban csak álmodozott, illetve odáig sem jutott, hogy álmodozzak róla.

“Egyszer csak ott voltam a Barcelona akadémiáján, és azon kaptam magam, hogy a földszinten Lionel Messi bólint vissza, vagy éppen Neymar köszön hangosan” – mesélte.

Tajti zárásként arról is szót ejtett, milyen munkát végeznek társaival a Barcelona akadémiáján. 

“A konditeremben kezdünk, különböző törzsizom-erősítéseket kell csinálnunk, amire húsz percünk van. Odakint a pályán általában cicázással nyitunk, vannak sprintek, jön a labdatartás, és játékkal zárjuk le a tréningeket. Aztán persze a meccsek előtt ez változhat, ott már nemigen játszunk két kapura – inkább a taktikázásé a főszerep. Maradjunk annyiban, ennél jobb helyre tényleg nem kerülhettem volna.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik