Foci

Dárdai Pál: Többnyire elérem a célomat

dárdai pál (dárdai pál)
dárdai pál (dárdai pál)

Szombaton a Mainz ellen debütál a berlini kispadon a magyar szakember.

Mindössze két nap telt el azóta, hogy Dárdai Pált bízták meg a német élvonalban szereplő Hertha BSC labdarúgócsapatának irányításával, máris itt az első erőpróba a magyar szövetségi kapitány számára, szombaton ugyanis a Mainz otthonában vendégeskednek a berliniek.

„Jó volt a hangulat és a játékosok testbeszéde – mondta a Berliner Morgenpostnak Dárdai az edzésekről, melyen szép játékot és látványos gólokat is látott, azt ugyanakkor továbbra sem tudja, mitől gyengélkedhet a bajnokságban a BSC. – Ez minden bizonnyal fejben dől el. Már kisebb a nyomás, mert itt vagyok.”


Nagy lehetőséghez jutott Dárdai Pál
Fotó: Europress Fotóügynökség

„Mindig is megvoltak a céljaim, melyeket többnyire el is értem. Ezért nem is biztos, hogy könnyű eset vagyok. Nem szeretem azt a szót, reménykedés. Meg vagyok győződve arról, hogy minden rendben lesz” – mondta még a bemutatkozó sajtótájékoztatóján a 38 esztendős tréner.

A Mainz – Hertha összecsapást 15 óra 30 perces kezdettel rendezik. Az utolsó előtti Hertha eddig a mezőny leggyengébb teljesítményét nyújtotta, ha idegenben játszott, míg a Mainz pontjainak több mint felét hazai környezetben gyűjtötte be, azaz nem vár könnyű meccs Dárdaiékra.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik