Foci

Dárdai: Kék a vérem és magyar a szívem

dárdai pál (dárdai pál)
dárdai pál (dárdai pál)

A szakember szerint több ideje jut a magyar labdarúgó-válogatottra azután, hogy ideiglenesen őt nevezték ki a német élvonalban szereplő Hertha BSC élére.

Dárdai Pál, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya azt mondta: szerinte kicsivel még több ideje is marad a nemzeti együttesre azok után, hogy csütörtökön – Rainer Widmayerrel közösen – ideiglenesen megbízták a német élvonalban szereplő Hertha BSC együttesének irányításával.

Michael Preetz, a berlini klub menedzsere úgy fogalmazott, hogy a trénerduó tagjai közül Dárdai a “felelős edző”.

Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) korábban a honlapján azt közölte, hogy a kinevezés nem befolyásolja a Hertha és az MLSZ közötti szerződést és a szakember magyar válogatottnál vállalt munkáját. Ezt Dárdai Pál is megerősítette:

“Hirtelen jött a felkérés, ugyanakkor már a Magyar Labdarúgó Szövetséggel tavaly zajló tárgyalásokon is volt róla szó, hogy adott esetben lehet rá esély, hogy vezetőedzőként számítanak rám a felnőtt csapatnálnyilatkozott az mlsz.hu-n. – Szerdán kint voltam édesapámmal a Leverkusen elleni bajnoki mérkőzésen, és az utolsó percben odalépett hozzám az akadémiai vezető, hogy hagyjam bekapcsolva a telefonomat, ekkor már sejtettem, miről lehet szó. A meccs után kerestek is a klubtól, és éjszaka személyesen átbeszéltünk mindent a vezetőkkel, majd csütörtök délelőtt folytatódtak az egyeztetések.”


Fotó: mlsz.hu

Hozzátette: nagyon friss a kinevezés, még stábja sincs, és hamarosan jön a hétvégi, Mainz elleni mérkőzés, azaz a következő 48 órában rengeteg tennivaló vár rá.

“Akárcsak a magyar válogatott esetében, ez a kihívás is korábban érkezett az általam tervezettnél, de akárcsak a válogatott, a Hertha BSC is a szívügyem, ezért nem tudtam nemet mondani a felkérésre. Ilyen szempontból kőkemény év vár rám, de felelősségem teljes tudatában döntöttem, és tudásom legjavát fogom adni, hogy megfeleljek az elvárásoknak” – fogalmazott, majd elárulta: az egyetlen cél a Herthánál, hogy ne essenek ki az élvonalból.

Arra a kérdésre, hogy a magyar válogatottnál betöltött szövetségi kapitányi munkájára milyen hatással lesz a kinevezése, a szakember azt mondta: szerinte picivel még több ideje is marad majd a nemzeti csapatra.

“Természetesen egyeztettem Csányi Sándorral, az MLSZ elnökével is, de a szövetség és a Hertha között megkötött szerződést ez a kinevezés nem befolyásolja. Ami pedig a gyakorlati munkát érinti: eddig is a tévéből, és a számítógépes elemzésekből tájékozódtam a játékosok teljesítményéről, aktuális állapotáról, erre megmarad az energiám ezután is. Sőt, szerintem picivel több időm is marad a válogatottra, mert a felnőtt csapat irányítása kevésbé időigényes, mint az utánpótlásban való tevékenykedés” – mondta Dárdai, hozzátéve, hogy ugyanakkor sokkal idegőrlőbb lesz a munkája, nagyobb lesz rajta a felelősség, nőni fog a stressz és a médiaérdeklődés is.

“Ami a válogatottat illeti: szerencsére a tél folyamán több meghatározó, otthon játszó válogatott játékos külföldre igazolt, ezért már a berlini kinevezés előtt is bizonytalan voltam azzal kapcsolatban, hogy szükség van-e a március elejére tervezett összetartásra. A mai történések fényében már biztosan nem tudjuk megtartani az edzőtáborozást, hiszen nem UEFA-napon lett volna az összetartás. Ettől függetlenül meggyőződésem, hogy össze tudom hangolni a két feladatot, de tisztában vagyok azzal, hogy ez rendkívül nagy kihívás lesz számomra” – nyilatkozott Dárdai, aki csütörtök délutáni, bemutatkozó sajtótájékoztatóján – a Hertha BSC királykék-fehér klubszíneire utalva – úgy fogalmazott a berlini újságíróknak, hogy: “Kék a vérem és magyar a szívem.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik