Foci

Lemondott a londoni focicsapat trénere

Harry Redknapp (harry redknapp, )
Harry Redknapp (harry redknapp, )

Már nem Harry Redknapp irányítja a Premier League-ben szereplő Queens Park Rangerst.

A dolog érdekessége, hogy nem a csapat pocsék teljesítménye miatt távozik a szakember, hanem azért, mert térdműtétje lesz, emiatt pedig nem tudná ellátni a feladatát a következő hetekben.

„Fantasztikus időszakot töltöttem a QPR-nél. Köszönöm a vezetők, a játékosok és a szurkolók támogatását. Sajnos meg kell műteni a térdemet, emiatt pedig a következő hetekben nem tudnám százszázalékosan ellátni a munkámat. Ha pedig nem tudok mindig a csapattal lenni, jobbnak látom, ha más veszi át az irányítást” – olvasható a 67 esztendős Harry Redknapp nyilatkozata a klub hivatalos honlapján.


Fotó: Europress Fotóügynökség

Állítólag Tim Sherwood lehet a következő menedzsere a csapatnak, míg ideiglenesen Les Ferdinand és Chris Ramsey ugrik be most Redknapp helyére.

A londoni együttes csak az utolsó előtti az angol bajnokságban, 23 forduló alatt csak ötször nyert és négyszer ikszelt, emellett tizennégyszer kikapott. Ami igazán szembetűnő, hogy idegenben mennyire nem megy az együttesnek: mind a tizenegy idegenbeli bajnokiját elbukta a QPR a szezonban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik