tottenham (tottenham, )
Foci sport

Londoni rangadó a Ligakupa fináléjában

A Tottenham Hotspur lesz a Chelsea ellenfele a döntőben, miután 3-2-es összesítéssel legyőzte a Sheffield United együttesét.

A múlt hét keddi első mérkőzésen a fővárosi gárda nagy nehezen verte 1-0-ra angol harmadosztályú ellenfelét, így a visszavágóra minden kérdés nyílt maradt.

A Spurs a szünetre Eriksen góljával előnnyel vonulhatott, és nagyon sokáig lefutottnak is tűnt a párharc.

 Fotó: Europress fotóügynökség

Bő negyed órával az összecsapás vége előtt ugyanakkor Adams lépett pályára, aki hét perc leforgása alatt egymaga kettőt rúgott, és ekkor már hosszabbításra álltak a felek, mivel a rendes játékidőben a szabályok szerint nem számít az idegenben lőtt gól.

A hajrára megrázta magát a Tottenham, Eriksen is duplázni tudott, a 2-2-es döntetlen pedig azt jelentette, hogy az élvonalbeli klubbal játszhatja majd a Wembley-i finálét a Chelsea.

Eredmények – Angol Ligakupa, elődöntő, 2. mérkőzés:

Sheffield United-Tottenham 2-2 (0-1)
Továbbjutott: a Tottenham 3-2-es összesítéssel. 

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.