Foci

Angliába vihetik Nikolicot

Szigetországi lapinformáció szerint több érdeklődő is akad a Videoton labdarúgócsapatának csatára után.

A Daily Mail írt arról, hogy a Premier League-ben szereplő Crystal Palace mellett a másodosztályú Reading is szívesen a sorok között tudná a székesfehérváriak válogatott játékosát. A lap értesülései szerint 500 ezer fontért, azaz bő 210 millió forintért vihető a játékos.

Nem csak Angliában figyeltek fel rá, állítólag a spanyol Celta Vigo és a francia Bordeaux is vinné Nikolic Nemanját, aki 15 bajnokin 16 gólt szerzett az ősszel.

„Csapatnevekről sosem szoktam beszélni, és most sem mondhatok konkrétumot, de az igaz, hogy az angol első és másodosztályból, illetve a francia és az olasz élvonalból is van érdeklődés. Sőt, ez már több mint érdeklődés, bízom benne, hogy hamarosan egyezség is születhet” – mondta a játékos ügynöke, Filipovics Vladan a Nemzeti Sport Online-nak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik