Foci

Új neve lesz a Haladásnak

Új névadó szponzorral kötött szerződést a Haladás labdarúgócsapata, amely így a tavaszi szezonban Szombathelyi-Swietelsky Haladás néven szerepel majd az OTP Bank Ligában.

Ahogy a haladas.hu megjegyzi: a klub a csütörtöki sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a cégcsoport jelentős összeggel támogatja az együttest, így játékoskerete ennek köszönhetően erősödhet.

A haladás már be is jelentette Nagy Patrik érkezését, a 23 éves középpályás fél évre írt alá a vasiaknál. További érkezők is várhatóak, ugyanis a zöld-fehérekkel készülő Raffaele Alcibiade, Dudás Ádám, Leandro Martínez, Andrea Mancini is hamarosan szignózza kontraktusát

A csütörtöki eseményen, amelyen többek között Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere, Homlok Zsolt a Swietelsky Vasúttechnika Kft. ügyvezető igazgatója, Illés Béla, a Haladás sportigazgatója, kisebbségi tulajdonosa és Tóth Miklós, a vasi klub ügyvezető igazgatója vett részt, elhangzott, hogy a megállapodás egyelőre csak a tavaszi idényre szól.

A szombathelyi csapat 17 fordulót követően az utolsó előtti, azaz kieső helyen áll a bajnokságban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik