Foci

Másodszor már nem hibázott a Tottenham

Az angol FA kupa 3. fordulójában a Tottenham és a Burnley újrajátszásra kényszerült. Szerda este a londoniak 4-2-re győzték le ellenfelüket.

Egy héttel korábban a két csapat 1-1-es döntetlenre végzett egymással, így meg kellett ismételni a találkozót, ezúttal a Tottenham pályaválasztásával.

A londoniak számára rémálomszerűen kezdődött a mérkőzés, hiszen a Burnley nyolc perc alatt két gólt is rúgott, így szinte el sem kezdődött a találkozó, máris futniuk kellett az eredmény után.

 Fotó: Europress Fotóügynökség

Paulinho a 10. percben szépíteni tudott, majd a szünet előtt Capoue egyenlíteni tudott, így a második félidőt már 2-2-ről kezdték a csapatok. A hazaiak aztán magasabb sebességre kapcsoltak, Chiriches és Rose is a kapuba talált, így végül a Spur 4-2-re nyert és jutott be a legjobb 32 együttes közé.

A többi esti meccsen a Southampton 1-0-re verte az Ipswich csapatát – Bajner Bálint csereként lépett pályára -, a Bradford pedig 4-0-val lépett át a Millwallon.

Eredmények – FA kupa, 3. forduló

Tottenham-Burnley 4-2 (2-2)
Gólszerzők: Paulinho (10.), Capoue (45.), Chiriches (49.), Rose (52.) illetve Sordell (3.), Wallace (8.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik