Pályafutása során harmadszor Ronaldóé az Aranylabda

A portugál klasszis Lionel Messit és Manuel Neuert megelőzve érdemelte ki az elismerést.

A 29 éves Ronaldo – aki Thierry Henrytól, a franciák nemrég visszavonult világ- és Európa-bajnokától vehette át a díjat – 2008 és 2013 után harmadik alkalommal érdemelte ki az elismerést, amelyet korábban csak két portugál, a tavaly elhunyt Eusébio, valamint Luis Figo kapott meg. A királyi gárda világklasszis futballistája tavaly többek között a klub történetének tizedik Bajnokok Ligája-sikerét aratta a Real Madriddal.

Ronaldo ezzel csatlakozott a háromszoros aranylabdások táborához, a francia Michel Platinihez, továbbá a holland Johann Cruyffhoz és Marco van Bastenhez.

A FIFA honlapjának beszámolója szerint Ronaldo hatalmas fölénnyel, a szavazatok 37,66 százalékát begyűjtve diadalmaskodott. A második helyen a négyszeres győztes Lionel Messi, az FC Barcelona argentin csatára végzett 15,76 százalékkal, míg Manuel Neuer, a Bayern München világbajnok német kapusa mindössze négy századdal lemaradva, 15,72 százalékkal lett harmadik.

“Hihetetlen és felejthetetlen év van mögöttem, egészen páratlan dolog ilyen trófeát nyerni” – mondta a győzelem pillanatait követően Ronaldo. “Továbbra is arra törekszem, hogy újabb egyéni és csapatsikereket érjek el. Köszönet a szüleimnek, az edzőmnek, a játékostársaknak, a klubelnöknek és egész Portugáliának! Sosem hittem volna, hogy háromszor is enyém lesz az Aranylabda!”

 Fotó: Europress fotóügynökség

A nőknél a Bajnokok Ligájában címvédő Wolfsburg erőssége, Nadine Kesslert választották a legjobbnak.

Az eseményen röviden megemlékeztek a múlt heti párizsi terrortámadásról is, a kivetítőkön a “Je suis Charlie” jelmondat volt olvasható.

A hatodik alkalommal kiírt Puskás-díjat, vagyis az év legszebb góljáért járó elismerést James Rodríguez kapta. A Real Madrid középpályása azzal érdemelte ki, hogy június 28-án a brazíliai világbajnokságon az uruguayiak elleni nyolcaddöntőben egy mellel maga elé tett labdát a levegőből védhetetlenül bombázott kapura és az a keresztlécről pattant a gólvonal mögé.

A díjat – amelyet korábban Cristiano Ronaldo, a török Hamit Altintop, a brazil Neymar, a szlovák Miroslav Stoch és a svéd Zlatan Ibrahimovic érdemelt ki – Christian Karembeu, a francia válogatottal 1998-ban világbajnok, két évvel később pedig Európa-bajnok középpályás adta át.

A vb után 80 millió euró ellenében szerződtetett James Rodríguez a szavazatok 42 százalékát gyűjtötte be, a második a női futballistaként jelölt Stephanie Roche lett 33 százalékkal, míg a holland Robin van Persie spanyolok elleni “Superman-fejese” 11 százalékot kapott.

A legjobb férfi csapatot irányító edző Joachim Löw, a világbajnok német válogatott szövetségi kapitánya lett. A legjobb női csapatot irányító szakembernek a BL-győztes Wofsburgot irányító Ralf Kellermannt választották.

A FIFA Fair Play-díját jelképesen azok az önkéntesek kapták, akik a szervezet eseményein, így a brazíliai világbajnokságon is segítették munkájukkal a torna lebonyolítását.

Az elnöki különdíjat Kagava Hirosi 90 éves japán újságíró vehette át Joseph Blattertől, a FIFA elnökétől.

A labdarúgókat képviselő érdekvédelmi szervezet (FIFPro) által megválasztott álomcsapatba a világbajnok német csapatból, valamint a Bajnokok Ligája-győztes Real Madridból hárman-hárman kerültek be, míg az FC Barcelona és Paris Saint-Germain egyaránt két-két játékost adott.

A zürichi díjátadó gálán jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök is.

A díjazottak:

FIFA-Aranylabda (az év legjobb férfi játékosa): Cristiano Ronaldo (portugál, Real Madrid)
az év legjobb női játékosa: Nadine Kessler (német, VfL Wolfsburg)
az év edzője férficsapatnál: Joachim Löw (német, német válogatott)
az év edzője női csapatnál: Ralf Kellermann (német, VfL Wolfsburg)
FIFA Puskás-díj (az év legszebb gólja): James Rodríguez (kolumbiai, Real Madrid)
FIFA-elnöki különdíj: Kagava Hirosi japán újságíró
FIFA Fair Play-díj: a 2014-es önkéntesek

Az Év csapata: Manuel Neuer (német, Bayern München) – Sergio Ramos (spanyol, Real Madrid), David Luiz (brazil, Paris Saint-Germain), Thiago Silva (brazil, Paris Saint-Germain), Philipp Lahm (német, Bayern München) – Toni Kross (német, Real Madrid), Andrés Iniesta (spanyol, FC Barcelona), Angel Di María (argentin, Manchester United) – Cristiano Ronaldo (portugál, Real Madrid), Lionel Messi (argentin, FC Barcelona), Arjen Robben (holland, Bayern München)

20:03 – A győztes Cristiano Ronaldo, a Real Madrid támadója lett! Szöveges tidósításunk ezzel véget ért.

20:00 – Thierry Henry-t szólítja színpadra Kate Abdo, ő adja majd át Neuernek, Ronaldónak vagy Messinek az Aranylabdát.

19:56 – Eredményt hirdettek a nők mezőnyében: Nadine Kessler, a Wolfsburg és a német válogatott játékosa életében először nyerte meg az Aranylabdát.

19:50 – Végezetül Manuel Neuerrel is megismerkedhet közelebbről a publikum. Neki Dirk Nowitzki, a Dallas Mavericks kosárlabdázója kedveskedett üzenettel.

19:49 – James Rodriguez bal lábas bombája vitte a prímet, a kolumbiaié a Puskás-díj!

19:46 – Christian Karembeu adja majd át idén a Puskás-díjat, ő már elfoglalta a helyét.

19:43 – Az év női Aranylabda jelöltjei kivétel nélkül a porondon.

19:37 – Bastian Baker, svájci énekes előadását hallgatták meg a jelenlévők.

19:35 – Bemutatják a FIFA női év játékosa második jelöltjét, Abby Wambachot.

19:33 – Philipp Lahm és Joachim Löw lép elő a színfalak mögül a vb-trófeával, majd válaszolnak pár kérdésre a brazíliai győzelemmel kapcsolatban.

19:31 – Remek összeállítást vetítenek le a tavalyi világbajnokságról.

19:26 – Messi a pódiumon, neki Luis Enrique üzent. Kicsit meglepő, ugyanis az argentin és a vezetőedző nem ápolnak túl jó viszonyt egymással.

19:25 – Lezárult a Puskás-díj szavazás, a végeredményt csak később tudjuk meg.

19:19 – A FIFA Fair Play díját ezúttal a labdarúgást segítő önkéntes munkások kapták kollektívan. A trófea a FIFA múzeumában marad.

19:16 – Marta, a női Aranylabda egyik jelöltjének bemutatása zajlott.

joachim löw (joachim löw)Fotó: Europress fotóügynökség

19:11 – Nem kellett sokat várni az év férfi edzőjének eredményhirdetésére sem, a győztes a német válogatott kapitány, Joachim Löw lett.

ralf kellerman (ralf kellerman)Fotó: Europress fotóügynökség

19:08 – Ralf Kellerman, a Wolsfburg együttesének trénere lett az év női csapatának vezetőedzője.

19:03 – Rafael Nadal videóüzenetben gratulált a Real Madrid klasszisának.

19:02 – Cristiano Ronaldóval beszélget Abda. A portugál az elmúlt szezonról ejtett néhány szót.

18:59 – Megjelent a “Je suis Charlie” felirat a falon. Blatter elárulta, azért adta egy újságírónak a díjat, mert ezzel is szeretné kifejezni, hogy a labdarúgás a média mögött áll.

hiroshi kagawa (hiroshi kagawa)Fotó: Europress fotóügynökség

18:57 – Az ázsiai sajtós beszédében mindenkinek megköszönte az elismerést.

18:53 – Sepp Blatter érkezett a színpadra, hogy átadja a FIFA elnöki különdíját, amit Hiroshi Kagawa japán újságíró kapott meg.

fifa (fifa)

18:46 – Nem meglepő a tavalyi esztendő csapatának csatársora: Ronaldo és Messi mellett Robben került be a támadók közé.

18:44 – “Nagyon nehéz erre felelnem, de Zinédine Zidane-t mindenképp meg kell említenem” – mondta Kroos Abdo azon kérdésére, hogy kivel játszana legszívesebben egy csapatban.

18:43 – A középpályások közül Andrés Iniesta, Toni Kroos és Angel Di María nyújtották a legkiválóbb teljesítményt.

18:41: A 2014-es év legjobb védői Sergio Ramos, Philippe Lahm, Thiago Silva és Davis Luiz voltak a FIFA szerint.

18:38 – Kezdődik az év csapatának kihirdetése. A legjobb kapus Manuel Neuer lett.

18:37 – Megmutatták a Puskás-díjra jelölt gólokat. A három esélyes Stephanie Roche, Robin van Persie és James Rodriguez.

18:34 – Abdo a színpadra szólította Ronaldót, Messit, Neuert, valamint a női Aranylabdára jelölt három labdarúgót, akik aztán mindnyájan elfoglalták helyüket a nézőtéren.

18:31 – Kate Abdo, az est háziasszonya üdvözölte a jelenlévőket, kezdetét vette a gála.

Videó – Egy rövid összeállítás arról, hogy miért Ronaldo, Messi és Neuer közül kerül ki 2014 aranylabdása.

Az Aranylabda eddigi győztesei:

1956: Sir Stanley Matthews (angol, FC Blackpool), …4. PUSKÁS FERENC (REAL MADRID) 
1957: Alfredo di Stéfano (spanyol, Real Madrid), …5. KUBALA LÁSZLÓ (FC BARCELONA)  
1958: Raymond Kopa (francia, Real Madrid)  
1959: Alfredo di Stéfano (spanyol, Real Madrid)  
1960: Luis Suárez (spanyol, FC Barcelona), …2. PUSKÁS FERENC (REAL MADRID)  
1961: Enrico Omar Sivori (olasz, Juventus), …5. PUSKÁS FERENC (REAL MADRID)  
1962: Josef Masopust (csehszlovák, Dukla Praha)  
1963: Lev Jasin (szovjet, Dinamo Moszkva)  
1964: Denis Law (angol, Manchester United)  
1965: Eusébio (portugál, Benfica)  
1966: Bobby Charlton (angol, Manchester United)  
1967: ALBERT FLÓRIÁN (FERENCVÁROS)  
1968: George Best (északír, Manchester United)  
1969: Gianni Rivera (olasz, AC Milan)  
1970: Gerd Müller (nyugatnémet, Bayern München)  
1971: Johann Cruyff (holland, Ajax Amsterdam)  
1972: Franz Beckenbauer (nyugatnémet, Bayern München)  
1973: Johann Cruyff (holland, Ajax és FC Barcelona)  
1974: Johann Cruyff (holland, FC Barcelona)  
1975: Oleg Blohin (szovjet, Dinamo Kijev)  
1976: Franz Beckenbauer (nyugatnémet, Bayern München)  
1977: Allan Simonsen (dán, Borussia Mönchengladbach)  
1978: Kevin Keegan (angol, Hamburger SV)  
1979: Kevin Keegan (angol, Hamburger SV)  
1980: Karl-Heinz Rummenigge (nyugatnémet, Bayern München)  
1981: Karl-Heinz Rummenigge (nyugatnémet, Bayern München)  
1982: Paolo Rossi (olasz, Juventus)  
1983: Michel Platini (francia, Juventus)  
1984: Michel Platini (francia, Juventus)  
1985: Michel Platini (francia, Juventus)  
1986: Igor Belanov (szovjet, Dinamo Kijev)  
1987: Ruud Gullit (holland, AC Milan)  
1988: Marco van Basten (holland, AC Milan)  
1989: Marco van Basten (holland, AC Milan)  
1990: Lothar Matthäus (német, Internazionale)  
1991: Jean Pierre Papin (francia, Olympique Marseille)  
1992: Marco van Basten (holland, AC Milan)  
1993: Roberto Baggio (olasz, Juventus)  
1994: Hriszto Sztoicskov (bolgár, FC Barcelona)  
1995: George Weah (libériai, PSG, AC Milan)  
1996: Matthias Sammer (német, Borussia Dortmund)  
1997: Ronaldo (brazil, FC Barcelona, Internazionale)  
1998: Zinedine Zidane (francia, Juventus)  
1999: Rivaldo (brazil, FC Barcelona)  
2000: Luis Figo (portugál, Real Madrid)  
2001: Michael Owen (angol, FC Liverpool)  
2002: Ronaldo (brazil, Real Madrid)  
2003: Pavel Nedved (cseh, Juventus)  
2004: Andrij Sevcsenko (ukrán, AC Milan)
2005: Ronaldinho (brazil, FC Barcelona)
2006: Fabio Cannavaro (olasz, Juventus, Real Madrid)  
2007: Kaká (brazil, AC Milan)
2008: Cristiano Ronaldo (Manchester United)
2009: Lionel Messi (FC Barcelona)
2010: Lionel Messi (FC Barcelona)
2011: Lionel Messi (FC Barcelona)
2012: Lionel Messi (FC Barcelona)
2013: Cristiano Ronaldo (Real Madrid)

Előzetes: Amennyiben a világbajnok Neuer nyerne, akkor a szovjet Lev Jasin után másodszor érdemelné ki kapus a legnagyobb egyéni elismerést a futballban. Messi eddigi négy elsőségével rekorder, míg Ronaldo harmadik sikerével utolérné a francia Michel Platinit, illetve a holland Johann Cruyffot és Marco van Bastent.

A Puskás-díjat hatodik alkalommal adják majd át, itt a holland Robin van Persie, a kolumbiai James Rodríguez és egy női labdarúgó, az ír Stephanie Roche maradt versenyben az év legszebb góljáért járó elismerésért.

Ezenkívül megválasztják még az év női játékosát és edzőjét férfi és női csapatnál, továbbá kihirdetik az év csapatának “összeállítását” is.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Hooded computer hacker hacking network. Male with black hoodie using computer for identity theft or other criminal online activity.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.