Romelu Lukaku (romelu lukaku, )
Foci sport

FA-kupa: újrajátszás, újrajátszás

Az Everton-West Ham United és a Scunthorpe–Chesterfield mérkőzésen is döntetlen végeredmény született kedden, az angol kupa 3. fordulójában. Mindkét mérkőzést megismétlik.

Gondolhatnánk, a két első osztályú csapat kupameccse jóval nagyobb érdeklődést vált ki az emberekből, de ez itt Anglia és a FA-kupa kérem, ahol a kis csapatok lelátói is roskadoznak a nézőktől, még akkor is, ha éppen nem egy nagyobb nevű egylet játékosai szaladnak a gyepre.

Így aztán azon sem lehet csodálkozni, hogy az 1899-ben alapított Scunthorpe stadionjában bő fél ház, 4307 néző biztatta a két League One, azaz harmadosztályú tizenegyet, ahol a hazaiak 2-0-ára elhúztak az első félidőben, de a Chesterfield végül a 71., és a 85. percben szerzett találattal újrajátszásra mentette a találkozót.

A két első osztályú csapat mérkőzése hasonló forgatókönyv szerint íródott, azzal a különbséggel, hogy a Goodison Parkban 22 236 néző figyelte, amint a vendég West Ham United Collins révén az 56. percben vezetést szerez. A Hazai Everton mindent egy lapra feltéve támadott, Roberto Martínez edző pályára küldte Romelu Lukaku mellé Samuel Eto’ot is és a nagy erőlködés a 92. percben előbbi révén érett góllá. Itt is újrajátszás lesz, aminek a nézők örülnek a legjobban. 

Angol labdarúgás, FA-Kupa, 3. forduló, eredmények:

Everton–West Ham United 1–1
Scunthorpe (III.)–Chesterfield (III.) 2–2

A 4. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA
Manchester City–Middlesbrough (II. osztályú)
Doncaster (III.)/Bristol City (III.)–Everton/West Ham
Sunderland–Fulham (II.)/Wolves (II.)
Rochdale (III.)–Stoke City
Brighton & Hove Albion (II.)–Arsenal
Burnley/Tottenham–Leicester City
Liverpool–Bolton Wanderers (II.)
Cardiff City (II.)–Reading (II.)
Aston Villa–Bournemouth (II.)
Birmingham City (II.)–West Bromwich Albion
Preston North End (III.)–Sheffield United (III.)
Derby County (II.)–Scunthorpe (III.)/Chesterfield (III.)
Chelsea–Millwall (II.)/Bradford (III.)
Blackburn Rovers (II.)–Swansea City
Cambridge United (IV.)–Manchester United
Southampton/Ipswich (II.)–Crystal Palace

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.