Foci

Bogdán nyáron távozhat a Boltontól

bogdán ádám (bogdán ádám)
bogdán ádám (bogdán ádám)

Hosszú idő után ismét Bogdán Ádám nevével kezdődött a Bolton összeállítása. A magyar légiós visszatérése remekül sikerült, de tudja, hogy még bizonyítania kell a szakmai stábnak. A következő 3-4 hónap sok kérdésre választ fog majd adni vele kapcsolatban.

A Bolton 1-0-ra legyőzte a Wigan együttesét az FA-kupában, aminek aktív részese volt Bogdán Ádám is. A magyar hálóőr többször is nagyot védett, így segítve csapatát a továbbjutáshoz.

Bogdán tudja, hogy fontos volt a jó visszatérés és egyelőre türelmes jelenlegi kenyéradójával, ám ha feltűnik egy nevesebb kérő, úgy valószínűleg nem hosszabbítja meg nyáron lejáró szerződését.

 Fotó: Europress Fotóügynökség

Szaltóztam egyet, és utána spárgáztam” – válaszolta az nso azon kérdésére, miszerint az ellenfél legnagyobb helyzeténél akrobatikusan védett a BBC szerint. “Szóval az első helyzetnél a félmagasan beadott labdára érkezett a csatár, öt méterről fejelt, belekaptam, sikerült a léc fölé paskolnom a labdát. A második közbeavatkozásom után pedig az utolsó percben adódott újabb lehetőség a Wigan előtt, Shaun Maloney ronaldósan szúrta kapura a labdát, akkor egy szakmailag valóban jól kivitelezett mozdulat után mentettem.

Az ünnepek alatt Bogdán csupán a kispadon kapott helyet, ám úgy érzi, hogy sikerült jó első benyomást tenni mesterének, Neil Lennonnak.

Annál még mindig jobb, mint amikor a sérülésem miatt tavaly csak a lelátóról szurkolhattam. Bár akkor többet koccinthattam. De hogy ne vicceljük el a kérdést, ezen az FA-kupa mérkőzésen azért is volt lényeges jól teljesítenem, mert menedzserünk, Neil Lennon most először láthatott élesben, márpedig az első benyomás az élet minden területén fontos. A feladat persze ezek után is ugyanaz, próbálom valahogy visszaküzdeni magam a csapatba a bajnokikra is.

A magyar portás sérülése miatt meghosszabbította saját gondolkodási idejét, így 3-4 hónap múlva dönt a hogyan továbbról. Azonban, ha egy patinásabb csapat jelentkezik be érte, akkor más lenne a helyzet.

Most csak arra fókuszálok, hogy visszakerüljek a csapatba, a jövőmért is azzal tehetek a legtöbbet. Szívesen megharcolok a helyemért. Természetesen a következő három-négy hónap történésein is múlik, igent mondok-e a Bolton esetleges szerződéshosszabbítási ajánlatára, és attól is függ, milyen érdeklődőkkel találkozom” – mondta Bogdán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik