Foci

Ezek a mémek taroltak tavaly

A mémgyárosok 2014-ben sem unatkoztak, mi pedig összegyűjtöttük a legjobb alkotásokat.

David Moyes

A Real Sociedad jelenlegi trénere nem túl sikeres idényen van túl a Manchester Uniteddel. Azon túl, hogy trófeát nem sikerült nyerni a Vörös Ördögökkel és a játék sem ment a csapatnak, a bajnokságban végül csak a hetedik helyen végeztek, igaz, őt még a szezon vége előtt elküldték.

Az alább látható mémen egy feltehetőleg nem manchesteri drukker összegyűjtötte a legemlékezetesebb pillanatait Moyesnak, így többek közt amikor egy szurkoló selfijén tűnt fel, vagy amikor Fellaini februárban először passzolt pontosan.

 Fotó: Twitter

Robin van Persie

Ki ne emlékezne a holland támadó spanyolok ellen szerzett találatára, amikor métereket repült, mielőtt átfejelte a lasztit Casillas felett.

Róla is tucatnyi mém készült, az egyik legjobb pedig amikor egy repülő masinát rajzoltak az ötletgazdák a csatár kezébe.

Luis Suárez

A világbajnokság egy újabb emlékezetes jelenete volt, amikor az uruguayi csatár – életében immár harmadszor – harapott a pályán, a szenvedő fél pedig Giorgio Chiellini, az olaszok bekkje volt.

A “támadás” után készült felvételt ötletes, “sósabban finomabb” felirattal látták el a mémkészítők.

 Fotó: Twitter

Brazil válogatott

A Selecao csúnyán leégett a hazai rendezésű vb elődöntőjében, amikor is a németek nagyon-nagyon simán, 7-1-re győzték le őket.

A mémesek azt ajánlották B tervnek a brazilok számára, hogy legközelebb lejtős pályán játszanak, és ők kezdjenek a magasabbik oldalon.

 Fotó: Twitter

Jasper Cillessen

Természetesen a hollandok kapusa sem maradhat ki a körképből. Cillessen a brazilok elleni vb-bronzmeccsen 2-0-s holland előnynél állítgatta a sorfalat, igencsak furcsa pózban, félálomban.

A mémesek cselekedtek, és többek közt ez sült ki belőle.

Fotó: Twitter

Dombi Tibor

Természetesen a főként magyar focival foglalkozó TrollFoci sem maradhatott ki idén sem a mémgyártásból, Dombi Tibort például szokásukhoz híven korával heccelték.

 Fotó: Facebook

Bajner Bálint

Bajner Bálintot is megtalálta a TrollFoci, aki még a Nemzeti Sportnak adott interjújában mondta azt, hogy nem érdekli a válogatott.

A Facebook az elmúlt hetekben minden tagról 2014-es összeállítást készített, Bajnert azonban a trollok szerint nem érdekelte, hogy barátjai is részese voltak az évének.

 Fotó: Facebook

Dárdai Pál, Pintér Attila

Természetesen válogatottunk kapitányát és elődjét sem hagyták ki a sorból a Trollfocinál. Összegyűjtötték, hogy mely mutatókban volt jobb Pintér Dárdainál.

 Fotó: Facebook

Tim Howard

Az amerikai válogatott hálóőre a belgák elleni világbajnoki negyeddöntőn mutatott be rendkívüli teljesítményt, sorozatos bravúrjai pedig megihlették a mémgyárosokat is.

Fotó: Twitter

Arséne Wenger, José Mourinho

Az Arsenal és a Chelsea menedzsere a két csapat őszi bajnokiján vitatkozott hevesen a partvonal mellett, ebből kifolyólag pedig szintén remek mémek készültek.

Fotó: Twitter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik