Foci sport

Nikolics: Szeretnék külföldön is bizonyítani

Jelen állás szerint a Videoton támadója nyáron új klub után néz.

“Egyelőre érvényes szerződés köt a Videotonhoz 2015 júniusáig, s a klubnak most van egy olyan lehetősége, hogy eladjon és keressen rajtam, mivel nyáron már szabadon igazolható leszek, nem kell értem kártérítést fizetni. Korábban is voltak tárgyalások a Videotonnal és most is zajlanak az egyeztetések” – mondta az NB I-es listavezető támadója a magyarszo.com-nak.

Hozzátette, nem zárja ki, hogy valahol máshol folytassa pályafutását.

“Az én vágyam, hogy külföldön is kipróbáljam magam, szeretnék ott is bizonyítani, azonban megvannak a feltételeim, s ha azokat teljesítik, akkor akár a pályafutásom végéig a Videoton játékosa maradok. A klub azonban egyelőre nem jelezte az ajánlatban azokat a feltételeket, amelyek a maradásomat biztosítanák. Ha ez nem történik meg, akkor, fájó szívvel, de másik klubot keresek” – nyilatkozott Nikolics.

Fotó: MTI

A góllövőlista vezetője azt is elárulta, örült Dárdai Pál maradásának a válogatottnál, mert szerinte az ő irányításával mozdult meg valami.

“Véleményem szerint a legjobb döntés született, mind a labdarúgás, mind a szurkolók szempontjából. Mindig azt mondják, hogy a következő mérkőzés a legfontosabb, de azt hiszem ez most hatványozottan igaz a magyar válogatottra, mivel márciusban a világbajnoki résztvevő görögök ellen lépünk pályára, akik jelenleg a csoport sereghajtói. Nekik eddig nagyon nem jött ki a lépés a selejtezőben, s mi egy győzelemmel még jobban eltávolíthatjuk őket a továbbjutást érő helyektől. A görögök elleni győzelem nagyon sokat jelentene a végelszámolásnál” – zárta szavait.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.