Foci

Visszatáncoltunk a szakadék széléről

magyar válogatott (magyar válogatott, )
magyar válogatott (magyar válogatott, )

Meglehetősen mozgalmasan alakult a magyar labdarúgó-válogatott utóbbi egy éve. Tavaly december közepén nevezték ki Pintér Attilát szövetségi kapitánynak, azóta pedig történt egy s más a nemzeti csapat háza táján.

A mögöttünk hagyott év krónikáját akarva, akaratlanul is az amszterdami 8-1-nél kell kezdenünk, hiszen a történelmi és megalázó vereséget követően mondott le Egervári Sándor, így az Andorra elleni utolsó vb-selejtezőn már Csábi József ült a padon. A Magyar Labdarúgó Szövetség többször is hangoztatta, olyan szakembert szeretnének találni a válogatott élére, aki külföldön is bizonyított, neve van a szakmában, és erre úgy tűnt, pénzt sem sajnál az MLSZ.

December 19-én aztán kinevezték Pintér Attilát, a bajnok Győri ETO trénerét.

„Számomra az alapok közé tartozik, ki mennyit fut, milyen agresszíven futballozik, mennyire akarja a győzelmet. Nekem pedig a szakmaiságommal kell meggyőznöm a játékosokat!” – mondta akkor Pintér.

 Fotó: MTI

A kapitány munkája megkezdését követően több tucat játékost próbált ki az edzéseken és összetartásokon – mert ebben is látta a siker kulcsát -, majd jött az első mérkőzés márciusban, a finnek ellen.

Az északi kék-fehérek megnehezítették a dolgunkat, nem is jött össze még csak a döntetlen sem (1-2), így vereséggel mutatkozott be Pintér. A nemzeti csapat a FIFA-világranglistán decemberben a 44. helyet foglalta el, majd januárban két helyet rontottunk, februárban kettőt javítottunk. márciusban további egyet.

A finnek utáni meccsen aztán sikerült nyerni 3-0-ra, kisebb szépséghiba, hogy a Vasas volt az ellenfél, majd májusban következett a dánok elleni izgalmas, tényleg jó iramú 2-2-es iksz, egy hónappal később pedig 3-1-re vertük a Puskás Akadémiát.

 Fotó: MTI

Ez idő alatt szépen lépdeltünk hátra a világranglistán, június elején már csak a 47. volt a Pintér-csapat. A világbajnokság előtt két további meccsen láthattuk Dzsudzsákékat, előbb Albánia, majd Kazahsztán ellen: mindkét találkozó nyertünk, de nyögvenyelős, szenvedős focival.

A közvélemény ekkor már egyre inkább kételkedett abban, hogy Pintér Attila a megfelelő személy a szövetségi kapitányi posztra, hiszen az általa kitalált taktikának nyoma sem volt a pályán, persze ekkor még mindig nem volt tétmeccse a padon.

Szeptemberben aztán az északírek ellen megszilárdíthatta volna a helyét, ám hitehagyott játékkal sikerült saját magunkat megverni. A világranglistán a meccs előtt még a 34. pozícióban voltunk, a szeptemberi összesítésben viszont már csak az 54. helyen találtuk magunkat.

Hosszas huzavona után az MLSZ végül szerződést bontott Pintérrel szeptember 18-án. A szövetség viszont újra meglepetést okozott azzal, hogy az edzőként eddig tapasztalatlan Dárdai Pált kérte fel beugrónak, bár a közvélemény azonnal a megváltót látta a Hertha korábbi alapemberében.

Dárdainak két lehetősége volt: vagy azonnal megbukik Pintérhez hasonlóan, vagy nemzeti hőssé válik, hiszen Bukarestben volt a következő fellépésünk.

 Fotó: Sport24

Dárdai persze hangsúlyozta, tüzet szeretne oltani, de senki se számítson arra, hogy most megtáltosodik a csapat. Ehhez képest pont ez történt, a labdarúgók rég nem látott tűzzel vágtak neki a munkának, a románok elleni Eb-selejtezőn pedig látszott is a 180 fokos fordulat.

Bár nem sziporkáztunk a National Arénában – az első félidőben szinte helyzetünk sem volt, a védelem pedig nem igazán találta a ritmust -, Dzsudzsák Balázs szabadrúgásának köszönhetően elhoztunk egy pontot Bukarestből, így azonnal hőssé vált Dárdai Pál.

A fiatal szakember keze nyoma láttán hat helyet javítottunk a világranglistán, majd a feröeriek és a finnek ellen is begyűjtöttük mindhárom pontot, ráadásul a szövetségi kapitány kitűnő jósnak bizonyult, hiszen a kék-fehérek ellen elmondta, csúnya játékra, és egy kései gólra számít. Így is lett.

Végül begyűjtöttünk három selejtezőn hét pontot, ami abszolút pozitívnak mondható, végül az oroszok elleni évzárót követően (1-2), már mindenki Dárdai maradása mellett kampányolt.

Fotó: MTI

Szinte a teljes futballközeg, a játékosok, a szurkolók, a sajtó képviselői egy emberként követelték, hogy Dárdai ne térjen vissza a Berlinbe az utánpótlás csapat élére, hanem folytassa a megkezdett munkát.

Végül úgy döntött, megtartja mindkét állást, így a vezetésével készülhet a válogatott a tavaszi nyitányra: kell is az elszántság, hiszen sorban a görögök, a finnek, majd a románok elleni meccsekkel folytatódnak az Eb-selejtezők.

„Egyelőre zárjuk le az elmúlt időszakot, elemezzük ki ezt a két hónapot, nem szeretnék tippelni semmit, majd márciusban, amikor az edzőtáborban látom a játékosokat, a mérkőzés előtt. Úgy dolgozhattam, mintha Németországban lettem volna. Ez egy nagyon jó irány, ezt kell tartani.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik