Foci

Thomas Doll az MLSZ-t kritizálta

Thomas Doll (thomas doll, )
Thomas Doll (thomas doll, )

A Fradi német edzője nem érti, miért úgy szervezi a szövetség a bajnokságot, ahogy.

Hétfőn Thomas Doll volt a Fradi tv első adásának vendége. A német szakember értékelte a csapat őszi teljesítményét, kitért az új igazolásokra is, de megfogalmazott némi kritikát is a bajnokság szervezésével kapcsolatban.

Véleménye szerint az egy dolog, hogy nyáron sok érkezővel – Gera, Dilaver, Lauth, Nalepa, Havojic és Bosnjak – elégedett-e vagy néhányuktól többet vár, de azt, hogy közülük ki milyen gyorsan és sikerrel illeszkedett a csapatba nagyban befolyásolta az is, hogy az Európa Liga küzdelmek korai kezdése miatt nem maradt elég idő a megfelelő regenerálódásra és csapatépítésre.

“A vártnál nehezebben kezdtük a szezont, a rövid nyári szünet miatt nem tudta mindenki azonnal a legjobbját nyújtani, egyszerűen nem voltunk elég erősek. A magyar futballban vannak furcsaságok. Nyáron egyszerűen nincs idő arra, hogy a csapatok felkészüljenek a nemzetközi kupákra. Tudom, hogy az időjárás ősszel, tavasszal nem mindig megfelelő, de nehéz megérteni, miért így szervezik meg a hazai sorozatokat. A bajnokságot például érdemesebb lenne már májusban befejezni, ahogy azt a Bundesligában is teszik. Valamilyen megoldást mindenképpen kell találni erre a problémára” – fogalmazott Thomas Doll.

Márpedig a labdarúgó bajnokság versenykiírását az MLSZ gyártja, határozza meg, így Doll “üzenete” áttételesen nem is a riporternek, hanem nekik szólt. Talán érdemes lenne odafigyelni az apparátus illetékes osztályának a német edző szavaira. Feltéve, ha segíteni szeretnék a klubokat és a magyar labdarúgást abban, hogy nagyobb eséllyel induljanak a nemzetközi porondon.

A német szakember a bajnoki évad végén a Magyar Kupa győzelmet, és a bajnoki dobogót tűzte ki elérhető, reális célként. Ha ez teljesül, a szűk felkészülési idő miatt épp úgy szenvedni fognak a zöldek a kupában, mint idén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik