Foci

George F. Hemingway: Nem engem kell szeretni

George F Hemingway (george f. hemingway, )
George F Hemingway (george f. hemingway, )

A Budapest Honvéd keretében is lesznek változások a télen. Új otthona is lehet az együttesnek, amit a klubtulajdonos megtöltene.

George F. Hemingway, a Budapest Honvéd labdarúgócsapatának tulajdonosa adott videóinterjút a kispesti klub hivatalos honlapjának, melyben több témát is érintett. Ezek közül az egyik a csapat szereplése volt, melyről elmondta: hiba volt a nyáron kinevezni az azóta már menesztett Pietro Vierchowodot, mivel a tréner nem tudta megteremteni azt a közeget, ami egy sikeres együtteshez kell. A tulajdonos szerint a helyzetkihasználással is hadilábon állt az együttes, illetve játékvezetői tévedések miatt úszott el 6-7 pont.

Ennek kapcsán kifejtette, lesznek változások a keretben. Küldtek már el olyan játékosokat, akik nem tudtak a csapat hasznára lenni és lesznek érkezők is, köztük fiatalok. Hemingway posztokat is említett: irányító és csatár mindenképp kell, de bal oldali védő után is néznek.


Fotó: MTI

A tervek szerint új stadiont kap a Budapest Honvéd, igaz csak akkor kezdődhet el az építkezés, ha az utánpótlásközpont építése véget ér. Hemingway egy 8200 néző befogadására alkalmas, UEFA elit minősítésű létesítményről beszélt.

Természetesen adódik a kérdés, kik töltik majd meg a stadiont, mire Hemingway azt felelte: vagy az ultrák, vagy mások. A klubtulajdonos már azt is elfogadta, hogy sokan nem kedvelik, de szerinte nem is őt kell, hanem a Honvédot.

„Nem az én szobrom áll a stadionnál, nem engem kell szeretni. A szurkolókat a futball legfontosabb pillérének tartom, bár ezt sokan nem hiszik el. Én is drukkolok más labdajátékokban érdekelt csapatoknak, de eszembe nem jutna, hogy azért ne menjek ki a meccsre, mert nem szeretem a tulajdonost vagy az edzőt. Engem a csapat érdekel” – mondta Hemingway.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik