Fernando Torres (fernando torres, )
Foci sport

Már a kutyának sem kell Fernando Torres

A spanyol csatárnak Olaszországban sem jött ki a lépés. Torres Milánóban is csak szenved, olyannyira, hogy az olasz klub szeretné felbontani a játékos kölcsönszerződését.

“Értéktelen”. Ezzel a címmel jelent meg a brit Mirror elnevezésű újság, amely Fernando Torres milánói pályafutásával foglalkozik. A játékos néhány hete még a Serie A gólkirálya akart lenni, de most már az is kisebb csoda lenne, ha egyáltalán pályára léphetne ott.

 Fotó: Europress Fotóügynökség

Az újság szerint az AC Milan visszaküldené a játékost a Chelseanél, miután Torres idei tíz meccsén mindössze egy alkalommal tudott az ellenfelek hálójába találni. A csatár eredménytelenségéből a csapat vezetőedzőjének, Filippo Inzaghinak is elege lett, így a támadó kikerült a tréner kegyeiből.

A spanyol csatárnak 2016-ig élő szerződése van a Chelseavel, ahová nehéz lenne beverekednie magát, miután ez a tavalyi szezonban sem sikerült. Abban az évadban, amikor még nem volt Diego Costa, Loic Rémy vagy éppen Didier Drogba a csapat tagja.

Nem kérdés tehát, hogyha az olaszországi kalandba is belebukik a csatár – ami elég valószínű –, akkor ingyen vihetné az, aki akarja.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.