Foci

Szinte lehetetlen, hogy kapusnak adják az Aranylabdát

Gianluigi Buffon, a Juventus és az olasz válogatott kapusa szerint nem Manuel Neuer kapja az év legjobb labdarúgójának járó FIFA-Aranylabdát.

A minden idők egyik legjobb hálóőrének tartott futballista a nemzetközi szövetség (FIFA) honlapjának adott interjút, s ebben arról beszélt, hogy egy kapusnak szinte lehetetlen elnyernie a címet, mert ahhoz valami egészen kivételes dolgot kell produkálnia.
   
“A díjat gyakran nem a legjobb játékos kapja, hanem az, aki a legtöbb meccset nyeri meg csapatának. Ezért azt gondolom, hogy egy kapusnak nagyjából akkor van esélye, ha úgy nyer mondjuk világbajnokságot, hogy sorozatban négy büntetőpárbajban minden 11-est hárít” – jegyezte meg tréfásan a 36 éves kapus, aki az olaszok 2006-os világbajnoki címét követően második lett az Aranylabda-szavazáson honfitársa, Fabio Cannavaro mögött.

 Neuer lehet a második kapus, aki Aranylabdát kap
Fotó: Europress Fotóügynökség 

Az Aranylabda történetében mindössze egyszer győzött kapus, még 1963-ban a szovjet Lev Jasin. Buffon szerint Jasin kiemelkedő hálóőr volt, ám sikerében valószínűleg az is közrejátszott, hogy egy olyan országban védett, melyet sokan alig ismertek, s akkoriban az emberek hiába hallottak rengeteget egy-egy futballistáról, játszani csak nagyon keveset láthatták őket. 
    
Buffon arra a kérdésre, hogy szerinte ki lesz az idei díjazott, Cristiano Ronaldót, a Real Madrid támadóját nevezte meg. Szerinte ugyanis a tavaly is győztes portugál játékos az elmúlt két évben kiemelkedő teljesítményt nyújtott, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ugyanakkor hozzátette, ennek ellenére továbbra is azt gondolja, hogy összességében Lionel Messi, az FC Barcelona argentin sztárjátékosa a legjobb labdarúgó a világon, ám Ronaldo idén sorozatban tudott meccseket eldönteni.
    
A nemzetközi szövetség hétfőn hozta nyilvánosságra, hogy Ronaldo, Messi, valamint a világbajnok német csapat és a Bayern München kapusa, Manuel Neuer maradt versenyben a FIFA-Aranylabdáért.
    
A szövetségi kapitányok, a válogatottak csapatkapitányai, illetve újságírók szavazatai alapján a január 12-i FIFA-gálán hirdetnek győztest.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.