Foci

Végre pont kerülhet a Dárdai-ügy végére

Eljött a nagy nap, könnyen lehet, hogy ma dől el, Dárdai Pál marad-e a válogatott szövetségi kapitánya. Csányi Sándor MLSZ-elnök korábban december 1-ig ígért döntést.

Dárdai négy mérkőzésre – három Eb-selejtezőre és egy felkészülési találkozóra – vállalta el ideiglenesen a nemzeti együttes irányítását, mandátuma lejártával pedig mindenki elkezdett spekulálni.

A Hertha BSC utánpótlásedzője az oroszok elleni utolsó összecsapást követően a berlini klub honlapján leszögezte, visszatér a német klubhoz.

“Úgy gondolom, hogy semmi nem változott az elmúlt hetekhez képest, hisz a Herthához köt a szerződésem. Hálás vagyok a klubnak, hogy elengedett, de egyértelmű volt, hogy visszatérek. Négy meccsre jöttem Magyarországra, ezt követően hazamegyek Berlinbe. Alig várom, hogy újra a családommal legyek, odaköt az életem” – nyilatkozta.

 Fotó: MTI

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke úgy nyilatkozott, Dárdaival egyeztetve adnak majd erről tájékoztatást – december 1-ig.

“Én is szeretném tudni, mi lesz a jövőbeni együttműködésünk sorsa, de egyelőre nem tudom biztosan, még. Pali sem tudja biztosan, tehát én azt gondolom, hogy már ezt a néhány napot ki kell tudni várni és utána tisztán látunk. Maxumim december 1-ig el fogjuk dönteni” – hangoztatta Csányi.

Az elmúlt hetekben több neves szakember, köztük Garami József és Nyilasi Tibor is a maradásról győzködte Dárdait, akinek távozása esetén valószínűleg külföldi trénert ültetne le az MLSZ a kispadra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik